Ha Krausz Gábornak, a TV2 Séfek séfe gasztro-tehetségkutatója egyik arcának azt mondja valaki, ennyi idősen így fog élni, ilyen sikeres lesz a szakmájában, könyvet ír, ráadásul szerető család veszi körül, kineveti.
Forrás: TV2
A séf saját bevallása szerint rossz és lusta gyerek volt, akinek nem jósoltak nagy jövőt.
– Tíz évvel ezelőtt fogalmam sem volt arról, ma hol leszek, mit csinálok. De mindig megtaláltak a lehetőségek. Volt arról is szó, hogy Amerikába költözöm, de ha ezt megteszem, nincs se tévézés, se családom. Gyerekként szégyenlős voltam, nem szerettem a középpontban lenni, szerepelni.
Magatartási problémáját az okozta, hogy kilencévesen elvesztette az
édesanyját.
– Egyedül maradtunk az apámmal és a testvéremmel. A pszichológus szerint a rosszalkodáson keresztül vontam magamra a figyelmet, ezáltal a szeretetet is ehhez kötöttem. 1991 szeptemberében, vagyis pont harminc éve halt meg az édesanyám, és úgy érzem, ő is büszke rám.
Bár nem szakácsnak készült, nem tudott ellenszegülni a sors akaratának.
– Gyerekkoromtól kezdve cukrász szerettem volna lenni. Imádtam a szép tortákat. Akkoriban az iskolában csak cukrász-szakács szakra lehetett beiratkozni, tehát kénytelen voltam mindkettőt megtanulni. A cukrászattól a gyakorlati helyen elment a kedvem, monoton robotmunka volt. A főzésben viszont megtaláltam a kreatív lazaságot. Az első időkben, amikor a párommal, Tóth Gabival megismerkedtünk, sokféle ételt készítettem neki, de nem hiszem, hogy csak ezt számított, a személyiség ennél sokkal fontosabb. Otthon egyébként az anyósom főz, méghozzá nagyon jól. Kedveljük az egyszerű, házias ételeket, de túlságosan finnyás vagyok, a belsőségekkel például ki lehet üldözni a világból. Természetesen én is főzök, amikor ráérek, ha pedig vendégek jönnek, extrább fogásokat csinálok. Gabi átengedte nekem ezt a dolgot, ahogy én sem énekelek előtte. Nem nevetne ki, de felesleges lenne ezzel próbálkoznom.
Hál istennek Hannarózával túl vagyunk a bébipapin, most már rántott csirkét, halrudacskákat, vagy például bolognai spagettit is eszik. A bébiétel-melegítés nagyon frusztráló dolog egy szakács számára.
Gábort megviselte a családjától való távollét.
– A karantén időszaka nagyon összekovácsolt minket Gabival, de az elmúlt három évben egyébként sem töltöttünk sok időt külön egymástól. Ebből szakadtam ki hetekre a Totem forgatása miatt, ami nagyon nehéz volt lelkileg. Hazaérkezve azzal szembesültem, hogy amit a gyerek egy hónappal ezelőtt még nem tudott, azt most megcsinálja. Szeretünk Gabival kettesben sétálni, nekünk nem az jelenti a kikapcsolódást, hogy elmegyünk szórakozni vagy bulizni. Szerencsések vagyunk, mert a nagyszülőkre számíthatunk, amikor a munka miatt segítségre szorulunk. Nincs ezzel gond, Gabi is egész nyarakat töltött a nagyszülőkkel. Jó, ha a lányunkat más impulzusok is érik.
Nem éri be a fakanállal, nemrég tollat ragadott.
– Egy ideje azon agyaltam, szakácskönyvet szeretnék írni. Az októberben megjelenő Családom és egyéb receptfajták című kötet nem egy sima receptgyűjtemény, hanem egy olyan könyv, amin keresztül kicsit jobban megismerhetnek az emberek. Eddig sosem hallott történeteket mesélek a sikerhez vezető útról. Nem merek előre tervezni, de tíz év múlva már szeretnék egy jól működő, családias hangulatú saját vendéglőt a Dunakanyarban, ahol hétvégenként a kislányom besegít. Az akkor 12 éves Hannaróza már biztos nagyon ügyes lesz valamiben, a zenében vagy a sportban. S talán egy kisfiút is el tudok mellé képzelni…
