Aktuális

Orbán Viktor: Az EU-nak változtatnia kell az energiaárakra vonatkozó politikáján

Bors

Létrehozva: 2021.10.06.

Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően.

Rövid nyilatkozatában a kormányfő úgy vélte, legalább részben az Európai Bizottság hibája, hogy az árak megemelkedtek.

Meg kell változtatni bizonyos szabályozásokat, különben mindenki hátrányt fog szenvedni - fogalmazott.

Orbán Viktor azt is leszögezte, hogy Magyarországot az áremelkedés egyelőre nem érinti, mert az árak nem emelkedhetnek a megszabott felső határnál magasabbra. Az Európai Bizottság javasolta, úgynevezett zöld megállapodás azonban közvetett adózást rejt magában a lakástulajdonosok és az autótulajdonosok számára, ez Magyarország számára elfogadhatatlan - tette hozzá.

Az EU-tagországok vezetői kedd esti munkavacsorájukon kitértek az emelkedő energiaárak kérdésére is, és uniós részről jelezték, hogy a következő hetekben behatóbban is foglalkoznak ezzel a témával.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek