Aktuális

Országosan a megkérdezettek 30 százaléka van a szigorítás mellett

Bors

Létrehozva: 2021.11.01.

Hosszú hónapok után először múlt héten emelkedett, 30 százalékra, azoknak az aránya, akik a koronavírus ellen szigorúbb intézkedéseket várnak el. Éppen, hogy véget ért a Nézőpont Intézet kutatása, amikor a kormány már be is jelentette a negyedik hullámot fékező lépéseit. Az adat tovább növekedett, de az adatfelvétel végére lépett is a kormány.

A Nézőpont Intézet a koronavírus-járvány kitörése óta vizsgálja, hogy a magyar felnőtt társadalom elegendőnek tartja-e a kormányzati intézkedések szigorúságát. A harmadik hullám lecsengése után, a teljes nyár és a koraősz alatt tízből hatan (61-59 százalék) éppen megfelelőnek találták a szabályok szigorúságát. A magas átoltottság miatt ez lényegében az élet normalizálásával való széles társadalmi egyetértését jelentette, amely alacsony megbetegedési aránnyal járó kellemes nyaralást hozott sokaknak.

Az idősoros kutatásban múlt héten változott először hibahatáron túlmutató mértékben a helyzet. A szigorúság aktuális mértékével egyetértők aránya ugyan nem csökkent a hibahatárt meghaladó mértékben (58 százalék), a több kikényszerített fegyelmet akarók aránya viszont 25-ről 30 százalékra nőtt, az aktuális intézkedéseket pedig túl szigorúnak tartók aránya 8 százalékra csökkent. Tízből tehát hárman követelték múlt héten a koronavírus elleni intézkedések szigorítását, amelyet a kormány – éppen a Nézőpont Intézet adatfelvételének csütörtök délelőtti lezárulta után – be is jelentett. Ezzel a jól időzített bejelentéssel alighanem a társadalmi hangulat szigorításpárti fordulatát előzte meg a kabinet.

Az október utolsó hetében készült kutatás azt is megmutatta, hogy az intézkedések szigorítását elsősorban a kormánykritikusok kívánták. Közülük tízből hatan (61 százalék) szigorítás-pártiak voltak és csak ketten (19 százalék) mondták azt, hogy az aktuális szabályok megfelelőek. Ezzel szemben a kormánypárti része a társadalomnak háromnegyedrészt (76 százalék) elégedett volt az intézkedések szigorával, vélhetően elsősorban az oltásokra helyezett hangsúllyal, s csak hatoda (17 százalék) kívánta a nagyobb fegyelem elrendelését. A kormány tehát a vele szimpatizálók és kritikusok igényeit is kielégítette lépéseivel. Az átoltottság növelése és a maszkhasználat szigorítása egyszerre lesz érvényes.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásai 1000 fő telefonos megkérdezésével készültek. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A mintavétel hibahatára ±3,16 százalék.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek