Aktuális

Csúnyán lebukott az Európai Bizottság elnöke! Derékba törhet a karrierje

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2021.11.04.

Kettős mérce! Nincs jobb kifejezés Ursula von der Leyen viselkedésére. Miközben az Európai Bizottság elnöke folyton a klímavédelemről papol, aközben egy 50 kilométeres távolságot is magángéppel tett meg, több mint egy tonna szén-dioxidot bocsátva ezzel a levegőbe.

Forrás: AFP

Pár napja óriási felháborodást váltott ki a nemzetközi sajtóban, hogy a Glasgow-ban megrendezett globális klímacsúcsra 400 magángéppel érkeztek a résztvevők. Egy brit lap számítása szerint ezzel megközelítőleg 13 ezer tonna szén-dioxidot eregettek a levegőbe, ami több mint 1600 skót lakos éves kibocsátása, holott számos út kiváltható lett volna menetrend szerinti járatokkal is.

A botrány még le sem csengett, máris itt az újabb skandalum. A legolvasottabb német napilap, a Bild címlapon hozta csütörtökön, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke magángéppel tett meg a nyáron egy 50 kilométeres szakaszt.

A Bécs-Pozsony közötti távolságot a lap számítása szerint rollerrel vagy lóval 4 órába telt volna megtenni, míg biciklivel hat órát vett volna igénybe. Autóval és vonattal egy-egy órát utazott volna von der Leyen. Repülővel pedig 19 percet töltött a levegőben. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ez kevesebb, mint a Budapest-Székesfehérvár távolság.

Ez a kis idő azonban elegendő volt ahhoz, hogy 1130 kilogramm vagyis több mint egy tonna szén-dioxidot juttasson a levegőbe.

Az eset kapcsán egy brit lap utána járt annak, hogy az Európai Bizottság elnökének szolgálati ideje alatt eddig 34 hivatalos útja volt, ebből több mint a felét, egész pontosan 18-at magángéppel tett meg.

Mi ez, ha nem képmutatás? Miközben Ursula von der Leyen 2021-et a vasút évének nevezte, és annak fontosságát hangsúlyozta többször is klímavédelmi szempontokból, addig az elnök asszony óriási ökológiai lábnyomokat hagy maga után. Egy ilyen kettős mérce alkalmazása megkérdőjelezheti az alkalmasságát Európa legfontosabb pozíciójának betöltésére.

(Ripost)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek