Súlyos vádakkal illette nevelt fia édesapja Hadházy Ákost, amikor a gyermek még csak 4-5 éves volt: több beadványában is azt állította, hogy a politikus bántalmazta a kisfiút. A szekszárdiak közül még sokan emlékeznek a „gyerekverési” ügyre, amit szerintük csak protekcióval sikerült elsimítani. Segítségükkel sikerült felderíteni az ügy néhány megdöbbentő részletét.
Szekszárdon, akár egy nagyobb faluban, szinte mindenki ismeri a másikat. Hadházy neve hallatán láthatóan sokan kényelmetlenül érzik magukat. Egyesek csak legyintenek, mások szemmel láthatóan félnek elmondani, mit is gondolnak.
A gyerekverési ügyről van, aki hallott és van, aki nem.
- Ha igaz lenne, se csodálkoznék, hirtelen ember volt mindig az Ákos, fújta a magáét, nem törődött a következményekkel – mondja az egyik járókelő. Aztán hozzáteszi, hogy nem készülhet róla felvétel, mert a kutyáját Hadházyék állatkórházába hordja.
Megtudjuk azt is, hogy Hadházy Ákos nem itt született, hanem Debrecenben – szokott is dicsekedni, hogy arrafelé vannak birtokaik –, de az apja közismert és köztiszteletben álló ember volt, sajnálják, hogy a fia így elütött tőle. Befolyásos család hírében állnak, a lányuk bíró a megyében, a fiát annak idején az apa nyomta be a városi önkormányzatba, még a Fidesz színeiben. Amikor a fia áruló lett és átállt az LMP-hez, szabályosan rosszul volt! – állítja egy másik járókelő.
A szekszárdiak ellentmondásosan ítélik meg Hadházyt: törekvő, ambiciózus, gazdagságra vágyó, telhetetlen embernek írják le, de van, aki trükkös ügyeskedőnek tartja.
- Nincs abban az emberben se félelem, se önkontroll, lelkifurdalás meg aztán végképp nincs! Olyan az, hogy fejjel nekimegy a falnak, aztán csodálkozik - vélekedik a közértből kilépő Marika.
Többen is hallottak évekkel ezelőtt a „gyerekverési ügyről”, hogy a nevelt fiú édesapja szerint Hadházy többször is bántotta a nevelt gyerekét. Inkább csak azon csodálkoznak, hogy olyan kurtán-furcsán ért véget a gyámhatósági vizsgálat.
Megszólal egy koronatanú
Végül sikerült szóra bírnunk egy olyan asszonyt, aki jól ismerte az aktákban szereplő ügyintézőt, aki eljárt a gyerekverési ügyben.
- Sajnálom, hogy a neve szerepel az iratokban, mert ő nagyon lelkiismeretes volt, mindig gondosan járt el a gyerekvédelmi kérdésekben – mondta el, név szerint is megnevezve az ügyintézőt. - Éppen ezért volt nekem olyan furcsa, hogy a Hadházy-ügyben tulajdonképpen semmi nem történt, azt kell, mondjam, hogy elkenték az ügyet.
Meg is kérdeztem tőle annak idején, hogyhogy ilyen gyorsan lezárták az eljárást, különösebb vizsgálat nélkül, mire ő azt válaszolta, konkrétan: azt mondta neki a főnöke, hogy inkább hagyják ezt, ne foglalkozzon vele tovább.
Azzal nyugtatta a lelkiismeretét, hogy az óvoda nem tudott a bántalmazásról, de persze az óvónők legszívesebben mindig kimaradnak az ilyen családi ügyekből, főleg, ha nincs külsérelmi nyom, egyértelmű bizonyíték, inkább nem mennek szembe a szülővel. Egy olyan kisvárosban, mint Szekszárd az ilyesmi kínos nagyon.
Az óvónőnek sok macera és konfliktus, ha egy ilyen eljárásban tanúskodnia kell. Ráadásul az az óvónő, akihez Hadházy nevelt fia járt, oda hordta a kutyáját az állatorvoshoz, tehát ismerték egymást. Ki akar tanúskodni az állatorvosa ellen, ha nem muszáj?
Egy másik járókelő biztosan állítja, hogy a kisfiú édesanyja, Hadházy felesége 2000-ig az óvodában volt logopédus, utána a pedagógiai szakszolgálatnál volt gyógypedagógus. Lényegében tehát az őt régóta ismerő kollégái döntöttek a család ügyében. Persze, hogy nem akartak botrányt.
Próbáltuk megkeresni azt, aki végül is hirtelen, kurtán-furcsán lezárta az ügyet, illetve azt a jegyzői gyámot, aki fontosnak tartotta, hogy az ügyet felterjessze az ügyészségre, de mindketten elhunytak azóta.
Annak viszont semmiféle nyoma nincs, hogy az ügyészség mire jutott a vizsgálata során és hogyan zárult az eljárás, ahogy egyébként az iratok közül gyanús módon eltűnt az az óvodai vélemény, amire az ügyet lezáró határozat hivatkozik. Sok jel utal arra, hogy valaki szándékosan a nyomok eltüntetésére törekedett.
- Higgye el, történt ott valami, amiről mi nem tudunk! - vélekedik egy köpcös úr a buszra várva. - Ismerem az édesapát, az a szerencsétlen vagy két évig hadakozott azért, hogy rendszeresen láthassa a gyerekét, hetente írta a beadványait, többször is panaszt tett, hogy Hadházy bántja a gyerekét, de nem foglalkozott vele senki. Nem idevalósi ráadásul, hanem egy szomszéd településen lakik, nem mondom meg, hol. Miután a kisfiú elmesélte neki, hogy akkora pofont kapott a nevelőapjától, hogy nekiesett egy bútornak és betört a feje, vetetett orvosi látleletet is és konkrét bejelentést tett, amit már nem lehetett teljesen semmibe venni. De aztán egyszer csak teljes lett a csend, az édesapa se rohangált többé a gyámügyre. Valahogy rávették, hogy hallgasson. Különben a gyerek ma már egyetemista és a nevelőapja lakásában lakik Pesten.
A városban azok, akik ismerik az ügyet, kivétel nélkül úgy gondolják, a Hadházy család befolyása miatt nem vizsgálták ki alaposan a történteket. Vannak, akik biztosak abban is, Hadházyék „hatottak rá” valahogy az édesapára,, hogy a továbbiakban maradjon csöndben.
Egy biztos, az édesapa, aki a feljelentést tette és a külsérelmi nyomokról szóló látletetet bemutatta, azóta is hallgat. Hiába kerestük meg, nem nyilatkozik. Nem cáfol, de meg sem erősít semmit.
Gyanús körülmények, kínos kérdések
- Miért tűnt el iratok közül az az óvodai szakvélemény, amire a lezáró határozat hivatkozik?
- Miért nem rendelték el a gyerek pszichológiai vizsgálatát és, a nyilvánvaló látlelet ellenére miért nem hallgatták meg egyszer sem a sértettet, a kisfiút?
- Miért nem szerepel az iratok között az ügyészségi vizsgálat végeredménye – akár az eljárás megszüntetéséről szóló határozat?
- Miért nem jelentett be összeférhetetlenséget a helyi hatóság, amikor az egyik érintett fél, a gyermek édesanyja, Hadházy felesége a helyi gyermekvédelemben dolgozott?
- Miért nem lett az édesapa gyerekbántalmazás miatt tett bejelentésének semmiféle következménye?
