Döbbenetes eseményeket élnek át a kijevi magyarok a folyamatos fegyverropogás és robbanások közepette az orosz csapatok által körbezárt városban.
Nehezen, de bírjuk – ezt mondta Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke. A férfi családjával együtt úgy döntött, Kijevben maradnak, igaz, kettészakadva élik át a háborús helyzet mindennapjait. Az elnök elképesztő részleteket mesélt a Borsnak arról, milyenek a mindennapok a támadás árnyékában.
– Én pont a támadás előtt egy nappal, múlt hét szerdán érkeztem vissza Kijevbe, magyarországi látogatásomról – kezdte lapunknak Petneházy Gyula, aki a biztonság kedvéért úgy döntött, karanténba vonul.
– Már hazafelé jövet sem éreztem magam jól. Koronavírusra gyanakodtam, ezért megbeszéltük a feleségemmel, Irinával, hogy pár napra a Kijev melletti hétvégi házunkba vonulok önkéntes karanténba – folytatta az egyesület elnöke. – Ekkor még nem sejtettem, hogy másnap hirtelen ránk szakad a pokol. Csütörtök hajnalban, az első robbantások közepette azonnal felvettem a kapcsolatot feleségemmel.
Ekkor még úgy volt, az egész család – beleértve lányát és nevelt fiát is – követi őt a nyaralóba. Ez a terv azonban meghiúsult.
– A nevelt fiam a fővárosban dolgozik rezidensként az egyik klinikán. Amikor hazajött, eszébe jutott hogy bent felejtette a laptopját. Visszament érte, ám a kórházból közölte velünk:
nem tud hazamenni, mert gyakorlatilag bent fogták
– mesélte a családi kálváriát Gyula. Így azt a döntést hozták, hogy a családfő a hétvégi házban marad, míg a felesége és lányuk, Tünde az ukrán fővárosban lévő lakásban vészeli át a feszült napokat.
A háborús helyzet kezdete óta egy hét telt el, a férfi pedig ezt testközelből élte meg, egy rakétának köszönhetően.
– Érdekes, de már hallás után meg tudom különböztetni azt, ha helikopterek repülnek attól, ha mondjuk egy vadászgép, vagy egy katonai repülőgép húz el a fejünk felett. A tartós morajra viszont már oda sem figyelünk – magyarázta az elnök, aki egy megdöbbentő esetet is megosztott velünk.
– Három napja arra lettünk figyelmesek a szomszédommal, hogy rakétákat dobtak le a levegőből az oroszok.
Azt láttuk, hogy ebből az egyik példány széthullott darabjai épp a szomszéd kertjében landoltak
– mesélte a nem mindennapi eseményt Gyula. A kijevi magyarok elmondása szerint ahogy tudnak, kitartanak.
– Az egyesületünknek megközelítőleg 300-400 fő a tagja, amiből 100 fő aktív. Tudok olyanról, akik inkább elutaztak nyugatabbra vagy akár Magyarországra, de sokan itt maradtak, például beteg hozzátartozó miatt – mondta az elnök.
Háborúban az élet igaz, hogy folyik, de a megszokott medertől nagyon eltérően. Ellátás van, de jóval körülményesebben, mint békeidőben.
– A három nagy mobilszolgáltató szerencsére működik, ezért a kapcsolatot telefonon tudjuk tartani. Igaz, az oroszok rajta vannak, hogy ezt is ellehetetlenítsék.
A vezetékes internetet már részben sikerült is megszüntetniük, mert amikor felrobbantották a Kijevbe vezető út hídját, elment a net.
A szolgáltató amennyire tudta, ezt helyrehozta, de nagyjából két napja ismét megszűnt a vezetékes internet – mondta Petneházy Gyula, aki a szintén folyamatos ostrom alatt álló Harkivban élő ismerősével, mobilinternet segítségével tartja a kapcsolatot, ám a barát csak úgy tud válaszolni az üzenetekre, ha felmegy a padlásra, mert a városban annyira gyenge a vétel. A híd nemcsak az internetben játszott fontos szerepet, hanem a közlekedésben is, mert ha baj történne, csak hatalmas kerülővel tudnak eljutni a kijevi kórházba abból a faluból, ahol Gyula él. Igaz, itt a berepülő rakétán kívül mintha meg sem érezték volna a támadásokat.
– Ugyanúgy járunk boltba, bár már nem öt percig tart egy vásárlás. Egy óra hossza is eltelik, mire mindent megveszünk és kivárjuk a sorunkat. De addig jót beszélgetünk egymással – magyarázta az egyesület elnöke, hozzátéve, a helyi lakosok összetartók és mindenben segítik egymást.
– Én tyúkokat nevelek, s a minap például 60 tojást osztottam szét a szomszédok között. De előfordult, hogy ők szóltak nekem, ha tejtermék érkezett a kisboltba. Sőt,
három napja frissen fogott hallal lepett meg az egyik szomszédom
– mesélte Gyula. A lakosok nemcsak az élelmiszerért, hanem pénzért is az üzletbe mennek, ugyanis ha kifogynak az automaták, a pénztárból tudnak készpénzt felvenni az emberek. Petneházy bízik abban, hogy az élet hamarosan visszatér a régi kerékvágásba.
Ha baj történne a fővárosban, akkor a család biztosan hozzám jön a hétvégi házba. De attól félünk, hogy a háborúban az oroszok emelni fogják a tétet
– zárta a beszélgetést Petneházy Gyula.