Tárgyalás

Nem akárkivel fog tárgyalni vasárnap Putyin

MTI

Létrehozva: 2022.03.05.

Módosítva: 2022.03.05.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton megerősítette Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, hogy Ankara folytatja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között mielőbb visszaálljon a béke - áll a török elnöki hivatal szombati közleményében. Szóvivője bejelentette azt is, hogy a török államfő vasárnap telefonon tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Erdogan a nap folyamán telefonbeszélgetést folytatott az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői közötti tanácskozó fórumot elnöklő Michellel az ukrajnai helyzetről. Megerősítette, hogy török részről továbbra is mindent megtesznek az Oroszország és Ukrajna közötti béke helyreállításáért.

A NATO-tag Törökország Ukrajnával és Oroszországgal is határos a Fekete-tenger felségvizein, és mindkettőjükkel jó kapcsolatokat ápol. Ankara Ukrajna orosz katonai megszállását elfogadhatatlannak nevezte, ugyanakkor nem támogatja a Moszkva elleni nemzetközi büntetőintézkedéseket.

Recep Tayyip Erdogan szóvivője előzőleg bejelentette, hogy a török elnök vasárnap telefonbeszélgetést folytat Vlagyimir Putyinnal, arra kéri majd, hogy azonnal vessen véget a háborúnak, és fel fogja ajánlani, hogy házigazdaként magas szintű tárgyalásokat szervez Ukrajna és Oroszország között.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken annak a reményének adott hangot, hogy Törökország helyszínt biztosíthat egy orosz-ukrán külügyminiszteri szintű diplomáciai tárgyalásnak a déli Antalyában március 11-13. között.

Putyin február 24-én hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is támadtak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, majd benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét. A felek számos halálos áldozatról is beszámoltak. A NATO a háború megindulása után aktiválta többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét. Az Európai Unió és a nyugati országok fegyvereket szállítanak Ukrajnának és szankciókat hoztak Oroszország ellen.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek