Orbán Viktor: Menet közben változott meg a választás tétje – interjú

Orbán Viktor miniszterelnök a választások előtt pár nappal interjút adott az Origónak, melyben kiemelte: ez a választás más lesz, mint a többi. Nem csak az ország jövője a tét, de az is, hogy béke lesz-e vagy pedig háború.

Miniszterelnök úr, hogyan látja, mi a 2022-es országgyűlési választás tétje?

Ez egy furcsa választás, mert menet közben változott meg a választás tétje. Ilyet még én sem láttam. 

Amikor a kampány megkezdődött, az előválasztást megindították az ellenfeleink, akkor világossá vált, hogy a választás tétje az, visszajön-e, ami 2010 előtt volt, visszajön-e a bukott múlt, vagy pedig mehetünk tovább. Az akkor még kampányszlogennek szánt “piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy nem hátra” nagyon is érvényes mondat volt. Akkor ez nem lakodalmas viccelődés volt, hanem valódi politikai értelemmel bírt. A baloldal nem tudta megoldani azt a problémáját, hogy álságosan álltak fel a rajtvonalhoz. Hiszen mindenki tudja, ki a főnök, kinek lesz a legtöbb parlamenti képviselője, ki a legerősebb ember odaát, és hogy kinél vannak az anyagi erőforrások. Mégsem ő állt az élre. Ezt eltagadták, megpróbáltak trükkökkel cselezni - hol Karácsonynak, hol Jakabnak hívták ezt a trükköt. 

Mi azt gondoltuk, hogy a kampány témája - függetlenül attól, ki a paravánember - az lesz, hogy rá tudunk-e mutatni a választás tétjére: visszatér-e a bukott múlt vagy nem. Tétnek ez sem volt kevés, főleg, ha emlékszünk arra, hol voltunk 2010 előtt. A kampány kellős közepén azonban a szomszédunkban kitört egy háború. Nem olyan, mint 1999-ben a délszláv háború második köre. Az véres volt és kegyetlen, de Magyarországnál kisebb államok összecsapása volt, mérete és súlya nem hasonlítható össze a mostani háborúval. A 40 milliós Ukrajna a 140 milliós Oroszországgal háborúzik, ebből ráadásul az egyik atomhatalom. Egy olyan esemény vágta tehát félbe a kampányt, amire korábban nem volt példa. Nemcsak kampányban, hanem a II. világháború óta egyáltalán nem. Ez mindent átrajzolt, mert ha a szomszédodban háború van, akkor a biztonság és a béke kérdése kerül a gondolkodásodban az első helyre. Ma már a választás tétje Magyarország békéje és biztonsága.

Az elmúlt ciklus azért is különleges, mert több mint a felében olyan világméretű válság zajlott, amiről Magyarország nem tehet, kívülről jött. Előbb a koronavírus, majd a háború. Ennek ellenére március 15-én Miniszterelnök Úr azt mondta, hogy “nem emlékszik arra, mikor álltak ilyen jól a csillagok” a kampány hajrájában. Mindezek fényében hogyan értékeli az elmúlt négy évet?

Sosem volt könnyű négy évünk. A Jóisten úgy szerkesztette meg a magyar politikát, hogy amikor könnyű évek jönnek, akkor a baloldal van kormányon, amikor nehezek, akkor pedig mi. Lehet, hogy ezen a rejtett módon akarja Magyarországot megsegíteni a Jóisten. 1998 és 2002 között egy - ma már elfelejtett - súlyos pénzügyi válságot éltünk át. Ott nagyon jól kellett manőverezni. 2010 után egymást érték a csapások az árvizeken keresztül a vörösiszap-tragédián át egészen a migrációs válságig. Ráadásul az előbb említett időszakban nemcsak a rossz gazdasági körülményeket örököltük meg, hanem egy gazdasági szerkezetében versenyképtelen Magyarországot vettünk át. 

Nemcsak rövid távú bajokat kellett orvosolnunk, mint például a devizahitelek ügyét, hanem közben meg kellett változtatni az ország gazdasági szerkezetét, segélyalapú gazdaságból munkaalapú gazdaságot kellett létrehozni. Azután 2014 és 2018 között sem volt egyszerű az élet, mert akkor meg a migránsválság törte ránk az ajtót. Folyamatosan ostrom alatt áll az ország déli határa azóta is, de - mint a középkorban - ezt a jelenséget másképp értelmeztük mi, végvári kapitányok, és máshogy a biztonságos belső Európában élő népek, például a németek, akik egyfolytában humanitárius gesztusokat akartak gyakorolni a mi rovásunkra. Ezért baráti tűzként hátulról néha belénk lőttek, miközben mi az ő érdekükben is védjük Európa déli határait. Ez rendvédelmi, határvédelmi és politikai szempontból is nagyon nehéz időszak volt, mert a hátországunk - Németország, Ausztria és Nyugat-Európa - nem állt ki Magyarország mellett, inkább gyengítette a védelmi képességeinket. Itt is tudnék párhuzamot vonni a török időkkel. Ha valaki ismeri a magyar történelmet, az sokat megért a jövőből is.

Tehát mindegyik korszak nehéz volt, de a legnehezebb valóban a 2018-2022-es. Az összes korábbi fenyegetés természetét ismertük. Tudtuk, milyen egy pénzügyi válság, tudtuk, milyen egy összedőlőfélben lévő segélyalapú gazdaság, tudtuk, milyen a migráció, milyen a népvándorlás, árvizet is láttunk már, de a pandémia kórokozója egy ismeretlen vírus volt - nem tudtuk, hogy milyen a természete. Az első napokban azt figyeltem, megtámadja-e a gyerekeket. Mert olyan vírus is lehetett volna, amely nem a felnőtteket célozza meg elsősorban, hanem a gyerekeket. Ha a gyerekeink kerülnek életveszélybe, akkor az lelkileg egy teljesen más országot eredményezett volna, mint így, amikor nagyjából kiegyensúlyozottan fertőzött, és inkább a felnőtteket támadta meg a vírus. Egy ismeretlen betegséggel szemben védekezni nagyon nehéz. Elveszítettünk 40 ezer életet, nagyon sok ember egészségét rángatta meg a vírus, de egyetlen olyan pillanata sem volt a pandémiának, amikor ne tartottuk volna ellenőrzésünk alatt az eseményeket. A kórházaink mindig működtek, gyógyszer mindig volt, vakcina a kifejlesztésétől kezdve minden pillanatban rendelkezésre állt. Nem engedtem semmilyen teret az erről szóló politikai vitáknak, beszereztünk minden oltóanyagot, hogy azonnal elérhető legyen a magyarok számára. 

Hősiesen és jól küzdöttek az orvosaink, az ápolónőink, és az államigazgatás is átállt erre a félháborús állapotra, amivel egy ilyen járvány jár. Magyarország komoly szakítópróba alá került, és a magyar állam gépezete, valamint a magyar társadalom szövete elég erősnek bizonyult, hogy ezen túljusson. Amikor már láttam, hogy az egészségügyi részét kezelni tudjuk a járványnak, akkor elkezdtem keresni a lehetőségeket is. A rosszban mindig van valami jó, így ebben is kell, hogy legyen. Rájöttem arra, ha másképpen reagálunk a pandémia okozta gazdasági helyzetre, mint a versenytársaink, akkor a végén még a kanyarban is előzhetünk, így ezt a célt tűztük ki magunknak. A beruházások felpörgetésével válaszoltunk a szociális válságot is okozó pandémiára. Ennek eredménye most már jól látható: az egy főre jutó nemzeti össztermék versenyében, ami a fejlettség mutatója, az elmúlt két évben is sikerült növekednünk, és már Portugáliát is megelőztük.

Múlt héten NATO- és EU-csúcs volt Brüsszelben, egy olyan környezetben, amikor egyrészt a NATO-ban és az EU-ban is voltak olyan országok, amelyek azt akarták, hogy valamilyen formában vegyünk részt a háborúban, másrészt Magyarországon a baloldal is megpróbálta folyamatosan nyomás alatt tartani a kormányt, azt követelve, hogy aktívan lépjünk be a háborúba. Hogyan sikerült ebben a környezetben érvényesíteni a magyar érdekeket?

Mindig is a NATO-t tekintettem Magyarország számára a legfontosabb nemzetközi szervezetnek. Én írtam alá a NATO-csatlakozásról szóló dokumentumot. Népszavazás döntött erről, és ezt a népakaratot én képviseltem. Mind a mai napig büszke vagyok arra a pillanatra, amikor a magyar zászlót felvonták a NATO-központ előtt. Ezzel hosszabb távon is az elérhető legnagyobb biztonságba helyeztük Magyarországot. Minden baj ellenére ma is azért lehet biztonságérzetünk, mert bár Oroszország atomhatalom és az ereje nem kétséges, de a NATO erősebb. Zajlik a szomszédban egy háború, amiben egy világhatalom vesz részt, de ha ez a világhatalom túl akarna lépni Ukrajna határain, akkor beleütközne a NATO falába, és az meg fog védeni bennünket. Így izgalommal készültem a csúcsra, a mostani találkozón pedig olyat láttam, amit korábban soha. 

Most stratégiai alternatívák versengtek egymással. Korábban, szinte természetes módon, 95 százalékban egybeestek a vélemények, hogy adott helyzetben mit kell tenni. Hogyan kell reagálni, amikor ledőltek az ikertornyok New Yorkban, vagy mi legyen Irakkal. Még a szerb-albán-bosnyák háború idején is, 1999-ben, amikor a NATO bombázta Szerbiát, lényegében stratégiai alternatívák nélküli taktikai megbeszéléseket folytattunk. Később élesedett a helyzet, amikor az amerikaiak azt kérték tőlünk, hogy Magyarország nyissa meg a déli határán a frontot, ezt mi visszautasítottuk, és ez volt az első stratégiai konfliktusunk a NATO-n belül. Csak hát régen volt, és ma már senki nem emlékszik rá. De szerencsére kitartottunk az elutasító álláspontunk mellett, és ennek is köszönhető, hogy ma Szerbiával barátságban, stratégiai partnerek vagyunk. Borzalmas politikai állapotok lennének a két ország között, ha akkor nem állunk ellent, és mindennek a levét a vajdasági magyarok innák meg. Tehát most stratégiai alternatívák vannak. Láthatóan kialakult egy országcsoport, amely a NATO minél nagyobb részvételét szeretné ebben a konfliktusban, mert nem ukrán-orosz háborút lát, hanem egy orosz agressziót, most még Ukrajna, de később a NATO világával szemben, és azt gondolja, nem lehet elkerülni a bevonódást ebbe a háborúba, tehát valamilyen mértékig a NATO-nak – szerintük – részt kell vennie benne. 

A másik álláspont a miénk, amely azt mondja, hogy nem, ebbe a konfliktusba a NATO-nak nem kell fegyvereket és katonákat küldenie. A mi álláspontunk jelenleg a többségi vélemény, és ezért a NATO azt a döntést hozta, hogy nem vesz részt ebben a katonai konfliktusban: nem küld katonát, nem küld fegyvert. Persze a tagállamok külön-külön megtehetik, mivel a NATO nem egy integráció, mint az EU, hanem egy kormányközi szervezet, ezért a tagjai meglehetősen nagy szuverenitással bírnak. Persze lehet, hogy egy-egy ország előreszalad, de a NATO maga nem követi a radikálisan beavatkozni akarók álláspontját. 

Ugyanakkor, ha a háború elhúzódik, és vannak erre utaló jelek, akkor ez a stratégiai dilemma újra és újra minden egyes NATO-csúcson előkerül. Legközelebb a júniusi madridi csúcson találkozunk, arra számítok, hogy ha a háború addig nem ér véget, vagy nem lesz tartós tűzszünet, akkor ez a kérdés ismét előkerül.

Miniszterelnök Úr hogy látja, milyen csatákat kell még megvívni a békéért, akár a magyarországi baloldallal, akár nemzetközi szinten?

A magyar baloldal, bár nincsen kormányon, része a nemzetközi politikának. Ők állást foglaltak ebben a kérdésben, és ezt nemzetközi partnereikkel le is egyeztették. Ha a baloldal nyerne a vasárnapi választáson, akkor azonnal megkezdődnének a fegyverszállítások Ukrajnába. Magyarország területén átengednék az összes halált okozó fegyvert, sőt Magyarország is az éppen nem használt, de harci értékkel rendelkező fegyvereit rögtön Ukrajna rendelkezésére bocsátaná. Magyarország csatlakozna ahhoz a csoporthoz, amely a NATO beavatkozását sürgeti ebben a konfliktusban. Ezért mondom, hogy a választás tétje most béke vagy háború. A baloldal a békére nézve súlyos kockázatot jelent, míg a Fidesz garanciát.

Említette, hogy a gazdaságban sikerült a kanyarban előznünk. Milyen lépésekkel sikerülhet ezt megőrizni, hogyan lehet kivédeni a negatív világgazdasági hatásokat? Látjuk az árstop eredményeit: kisebb az infláció mértéke Magyarországon, mint a régióban. Ide kapcsolódik az is, hogy Márki-Zay Péter a Facebookján kitett egy szöveget, nyílt levelet Önnek, amelynek a lényege, hogy szerinte a családtámogatásoktól kezdve, fogalmazzunk úgy, lényegében mindent megszüntetne Ön a választás után.

A megszorítás, mint gazdaságpolitikai eszköz, a baloldali eszköztár része. Mi is szoktunk válságot kezelni, de sohasem alkalmaztunk megszorítást. 2010-ben, amikor súlyos volt a helyzet, akkor sem megszorításokat vezettünk be, hanem teljesen újraszerkesztettük a gazdasági életet. Ha a baloldal nyerne vasárnap, akkor lenne megszorítás, ha pedig a jobboldal nyer, akkor nem lesz megszorítás. Nem hiszem, hogy a velem való levelezgetés segítene itt a legtöbbet. A baloldal miniszterelnök-jelöltje jobban tenné, ha Gyurcsány Ferenccel beszélne, mert ők szoktak megszorítást csinálni.

A gazdasági helyzetet illetően az Európai Unió a 2008-2009-es pénzügyi válságra úgy tekintett, mint egy konjunktúraválságra. Úgy vélik, ez a kapitalizmus történetének velejárója, egyszer fent, egyszer lent, ilyen az élet. Mi akkor is azt mondtuk, hogy ez a pénzügyi válság az európai gazdaság szerkezeti gyengeségére mutat rá. Nagyon kevés európai ország kezdett el mély átalakításokat végrehajtani a gazdaságában azért, hogy versenyképesebb legyen, és minél több és értékesebb árut tudjon eladni a világpiacon. Az Unió legtöbb országában nem hajtották végre ezeket az átalakításokat, és azóta húzzák magukkal ezt a koloncot. El is kezdődött egy gazdasági pangás, de legalábbis lelassult a növekedés az európai gazdaságban. Ezért volt az, hogy mi mindig legalább kétszer gyorsabban növekedtünk, mint ők.

Ehhez a problémakörhöz hozzáadódik az, hogy néhány ország, különösen a déliek, nemcsak nem reformálták meg a gazdaságuk szerkezetét, hanem továbbra is pénznyelő automataként működnek; mindig többet költenek, mint amennyit megtermelnek. Ez folyamatosan hiányt eredményez, amit pótolni kell. Hitelből fedezik a veszteségeiket, eladósodtak. Már az ukrajnai háború előtt is riasztó mértéket ért el a déli uniós tagállamok államadóssága. 120, 130, 180 százalékos mutatókról beszélünk. Ilyen adósságszolgálatot lehetetlen kitermelni anélkül, hogy az adott állam gazdasága összeomoljon. Erre azt találták ki, hogy az Európai Központi Bank megvásárolta alacsony kamaton ezen országok állampapírjait. Amit a pénzügyi befektetők nem vettek meg, azt megvásároltatták az Európai Központi Bankkal. Ennek van egy elegáns neve, eszközvásárlási programnak kell hívni. Pontosan ezért van az, hogy az EKB alacsonyan tartja a kamatokat, mivel magas kamatok mellett a déli államok nem tudnák visszafizetni az általuk felvett óriási adósságot. Ez a második probléma.

A harmadik pedig a klímavédelmi politikából adódik. Az Európai Unió olyan „zöld” gazdasági stratégia mellett kötelezte el magát, amely egyetlen elemre épül, hogy emeljük meg mesterségesen az energia árát. Lehet, hogy szénből 10 forintba kerülne az energia, de egy olyan adórendszert vezessünk be, hogy ne 10 legyen az ára, hanem 13, jövőre meg 16 forint. Tehát mesterségesen drágítjuk a fosszilis energiaforrásokból származó energiát, mert abból indulnak ki Brüsszelben, hogy minél drágább lesz a fogyasztás ezekből, annál kevesebbet is fognak fogyasztani az emberek. Miközben ezzel párhuzamosan a megújulók területén lévő technikai áttörés révén reményeik szerint sikerül az átállás. Ez egy elhibázott politika. Most már odáig jutottunk, hogy Brüsszelben nemcsak az erőművek által megtermelt energiára akarnak büntetőadót kivetni, hanem az emberek házára és autójára is. Van egy mesterséges árfelhajtó politika Nyugaton, miközben beütött az infláció. Az infláció 50 százaléka is az energiaáremelésből, az elhibázott brüsszeli energiapolitikából származik.

E mellé most még jött a háború, és úgy döntöttek, hogy szankciókat fognak alkalmazni. Ezzel mi soha nem értettünk egyet, de az egység érdekében nem is akadályoztuk meg. Minél gyorsabban le akarnak válni az olcsó orosz energiahordozókról. Ez még egy lökést adott az inflációnak.

Tehát ez a négy probléma adódik ma össze egy nagy európai gazdasági kihívássá. Mindebből egy dolog következik: az egész európai gazdaságot újra kell szerkeszteni. Hogy képes lesz-e erre az Európai Unió, az Európai Központi Bank, tudnak-e szakítani az elhibázott klímapolitikával a belső nyomás ellenére, és egy nem mesterséges áremelésre alapuló új klímapolitikát megalkotni, sikerül-e valóban gyorsan leválni az orosz energiahordozókról, ezekre most még nincsen válasz. Egy nagyon nehéz, intellektuálisan rendkívül izgalmas, de politikailag kockázatos időszak előtt állunk. Nem Magyarország, hanem az egész Európai Unió. Még mi állunk a legjobban, mert közepes méretűek vagyunk, a reformokat gyorsan tudjuk végrehajtani, nem koalíciós kormányokkal működünk, hiszen az lelassítja a folyamatokat, hanem hatékony, gyors döntéseket hozunk. Ez a témakör valamikor a nyáron kerülhet az asztalra, és akkor kell valamit mondania erre a helyzetre az Uniónak.

Az elmúlt években folyamatosak voltak a Magyarország elleni brüsszeli támadások, miközben a németek és az osztrákok is - mást is lehetne említeni - szintén kiállnak a saját nemzeti érdekeik mellett.

Magyarországot oroszbarátsággal vádolják, holott teljesen nyilvánvaló, hogy Németország sokkal szorosabb kapcsolatot épített ki Moszkvával. Sok francia cég nem jött ki Oroszországból a háború ellenére sem. A Magyarországgal szembeni támadások indokolatlanok, politikai célzatúak, és valójában azt akarják elérni, hogy a közép-európai együttműködésben részt vevő államok gyors fejlődése ne jelentsen kihívást Európa nyugati fele számára. Az egész mögött ráadásul meghúzódik egy kulturális elidegenedés is. A nyugati országok bizonyos tradíciókat tehertételnek tartanak a jövő szempontjából. Ilyen a nemzeti és a keresztény tradíció. A közép-európaiak ezeket nem egy levetendő nehezéknek, hanem erőforrásoknak tekintik. Persze ezeket az értékeket a modern világ szempontjai szerint át kell alakítani, de továbbra is használni akarjuk őket mint a térség kulturális talapzatát. Ez tehát egy olyan vitát is megindított Európában, amely kulturális elidegenedést hozott. Másképp határozza meg magát a Nyugat, és másként Közép-Európa. Itt sem állunk egyedül, mert sokan vagyunk ugyanebben a cipőben. Ehhez a kulturális elidegenedéshez kapcsolódik a vasárnap tartandó gyermekvédelmi népszavazás is. Ez a legvilágosabb lenyomata ennek a vitának.

Mi ön szerint ennek a népszavazásnak a legfőbb jelentősége, ami miatt buzdítja az embereket, hogy szavazzanak?

A rókát ne engedjük be a tyúkólba! Ennek a genderőrületnek az a természete, hogy először nem lehet a képviselőit komolyan venni. A róka is egy olyan kedves állat, ő a kis Vuk, hát csak ott sündörög. A genderkérdések esetében is hasonló a helyzet. Itt nem egy múló divatról van szó, hanem jól megszervezett erők dolgoznak azon, hogy bizonyos életfelfogásokat népszerűsítsenek. Ezek erős nyugat-európai emberi jogi csoportok, az összes Soros-féle szervezet megtalálható közöttük, és végül kialakul mögöttük egy nagyon erős érdekérvényesítő tevékenység. És akkor kiderül, hogy Vuk ugyan aranyos, de megnő, és amikor megnő, bizony megeszi a tyúkot.

Meg kell húzni a védelmi vonalakat. Magyarország egy szabad ország, a felnőttek úgy élnek a törvények keretein belül, ahogy akarnak, senki nem akar rájuk tukmálni semmit. De egy védelmi vonalat mindenképpen meg kell húzni, és nem szabad, hogy ezen bárki átlépjen, ez pedig a gyermeknevelés kérdése. Kizárólag a szülők felelőssége az, hogy mikor, milyen kérdéssel akarják szembesíteni, hogyan akarják egy boldog életre nevelni a gyereküket. A szülők szándékával ellentétes szexuális propagandával sem az iskolában, sem a médiában nem találkozhatnak a gyermekeink, ez a szülő döntése kell, hogy legyen. Nehéz dolog ez. Aki gyereket nevel, pontosan tudja. A legérzékenyebb életkorban, az identitás kialakulásának időszakában, amikor a gyerek nehezen tudja kialakítani a kapcsolatait, kudarcai vannak, és sosem elégedett magával, akkor még elkezdik magyarázni neki, hogy ez azért van, mert ő valójában nem az, aminek született. Ez végképp megnehezíti a szülők dolgát. Mi, szülők az iskolától azt várjuk el, hogy segítsen nekünk, nem azt, hogy nehezítse a dolgunkat. Erről szól a népszavazás, ami biztos fogódzót ad, szilárd talajt, amin megvethetjük a lábunkat. Már amennyiben sokan szavazunk négy határozott nemmel.

A magyarországi baloldal Brüsszel beavatkozását kérte, főleg abban a tekintetben, hogy ne érkezzenek uniós pénzek az országba. Kiderült, hogy mégis jönnek, hogy sikerült ezt elérni?

A baloldal pozíciója világos. Ők a progresszív európai baloldalhoz tartoznak, amely a korábban említett kulturális elidegenedésben a másik oldalt képviseli. Ők ezt nyugatosságnak nevezik, szerintem tévesen. A baloldal a bevándorlás ügyében, a család, a nemzet fontosságának a kérdésében a másik oldalon áll, nem a magyar többség oldalán. Ők úgy gondolják, hogy nekik külföldi segítség nélkül soha nem is lesz többségük Magyarországon. 

Kulturálisan annyira mást képvisel a baloldal, mint a magyar többség, hogy ez a szakadék nem hidalható át egy politikai kampánnyal, tehát nekik külső erőforrást kell bevonniuk, ha hatalomra akarnak kerülni. A külső erőforrást persze nem adják ingyen, annak mindig megvan az ára, Magyarország ennek fejében el is veszítené függetlenségének egy jelentős részét. A baloldal hatalomtechnikai szempontból jól képzett, és nem is válogatnak az eszközökben, ha az érdekeik úgy kívánják. Odáig is elmennek, hogy ha előnyt remélnek attól, hogy Magyarország időben nem jut hozzá a neki járó uniós forrásokhoz, akkor ezt a hatalmi kártyát gátlástalanul ki is játsszák. De mi sem most jöttünk le a falvédőről, mi is ott vagyunk a harcmezőn, és mi is tesszük a dolgunkat. Már az első kérésünkre a menekültügy kapcsán 300 millió eurót a rendelkezésünkre bocsátott az Európai Bizottság. Folyamatosan hangsúlyozom és képviselem Magyarország azon igényét, hogy a nekünk járó forrásokat ne csak ideadják, hanem tegyenek lehetővé egy sokkal szabadabb és rugalmasabb felhasználást, tekintve, hogy ennek a pénznek a jelentős részét a háború következményeinek kezelésére akarjuk fordítani.

Kiderült, hogy a baloldal kampányát egy külföldön bejegyzett adathalász cég szervezi, felmerült a gyanú, hogy kábítószer-kereskedelemből származó pénzekből kampányolhat egy baloldali jelölt, míg Márki-Zay Péter kampányeseményén egy magyarul nem igazán tudó személy ellökött egy embert. Ezek a jelenségek mennyire veszélyeztetik az ország szuverenitását?

Illúziókba nem érdemes ringatni magunkat. Aki külföldi segítséget vesz igénybe, annak előbb-utóbb meg kell fizetnie az árát. Ez az ár pedig a szuverenitás bizonyos mértékű feladása lesz egy-egy konkrét ügyben. Mint A tanú című filmben: „egyszer majd kérni fogunk magától valamit”. A baloldal problémája orvosolhatatlan. Vagy át kellene állniuk a magyarok oldalára, és legalább egy részét el kellene fogadniuk a magyarok többségi életfelfogásának, vagy pedig le kell mondaniuk arról, hogy többséget szerezzenek. De ők egyiket sem akarják, azt gondolják, hogy mindezt külföldi erőforrásokkal áthidalják.

Az adatügy súlyos dolog. A választás után az egyik legelső feladat az lesz, hogy ebben a kérdésben tisztán láthassunk. Hogyan és miképpen kerülhetnek a magyar emberek adatai egy olyan cég kezébe, amely ezeket külföldre viszi ki, onnan pedig azokat politikai célokból visszatáplálja Magyarországra. Kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez az eljárás a jogszerűség határain belül maradt-e. Nemzetbiztonsági szempontból is értékelni kell, ami történt. Az összes többi dolog – a szokásos. Az, hogy külföldről kapnak pénzt, hogy megjelennek külföldi tanácsadók és külföldi emberek az ellenfeleinknél, ismerős. 2002-ben is úgy vesztettünk, hogy egy tehetséges és a baloldal iránt elkötelezett tanácsadót kerítettek Ron Werber személyében. Ő felépített egy jó kampányt a baloldal szempontjából akkor, amikor a jobboldal kampányműveltsége és -tudása még nem volt a mai szintjén.

A választásba való beavatkozás abszurd példája a korábban nem látott számú EBESZ-megfigyelő érkezése egy olyan országba, ahol soha semmi gond nem volt a választások tisztaságával. Mi lehet ezzel Brüsszel célja?

A nemzetközi politika világában abszurd körülmények között élünk. Most például Ukrajna úgy tűnik föl, mint egy hibátlan ország, egy tökéletes demokrácia, miközben Magyarországon meg a fél világnak figyelnie kell a választást. Tudomásul kell vennünk, hogy a politika egy ring, harci terep, különösen mostanában, amikor az európai versenyképesség romlik. Korábban az EBESZ is békeeszköz volt, a választási megfigyelés is azért működött, hogy mindenki biztos lehessen abban, hogy a megválasztott vezetők szabályosan kerültek hatalomra, lehet velük együttműködni. Ez megváltozott. Mára ezek a nyugati békeintézmények is harci intézményekké váltak, s a választási megfigyelés sem a megfigyelésről, hanem a vádaskodásról szól immár: a nekik nem tetsző, de nyerésre álló politikai erőket hogyan lehet már jó előre megvádolni. Nekünk minden kérdésre nyugodtan választ kell adnunk, nem szabad félvállról venni ezeket, és miután igazunk van, be is kell ezt mutatni.

Mennyiben köszönhető az amerikai világrend, az amerikai hegemónia hanyatlásának, hogy ezek a békeintézmények harci intézménnyé váltak?

A hidegháború az angolszász világ győzelmével ért véget. Ez a Nyugat győzelme volt, de a Nyugatot az angolszász világ dominálta. A hidegháború lezárultával a legfontosabb kérdés az lett, milyen lesz az új világrend. Az angolszász világgal rivalizáló nagyhatalmak részei lesznek-e egy együttműködésen alapuló nemzetközi rendnek, ahogy azt Kissinger volt amerikai külügyminiszter képviselte, vagy a megerősödő, felemelkedő országokat az angolszászok riválisnak fogják tekinteni, és nem egy békés világrend keretén belül képzelik el, hanem az ellenség státuszba fogják őket szorítani. Ez sokáig nem dőlt el, de napjainkban úgy látszik, hogy az angolszász országok utóbbi álláspontja erősödik. Ami most történik, az nekünk nem jó. A történelem tanulsága a közép-európai térség számára az, hogy ha nem egy békés, közösen kialakított keretrendszer jellemzi a világot, hanem szakadások jönnek létre a Nyugat és Kelet között, akkor annak Közép-Európa a vesztese lesz. Mi a békében és egy, a kooperációra épülő békés verseny jellemezte világban vagyunk érdekeltek. Ez a magyar és közép-európai érdek, de most éppen nem jó a lapjárás.

Egy utolsó, személyes kérdést engedjen meg. Hogyan viseli ezt a kampányt?

A mögöttünk hagyott négy év, különösen a pandémia, engem is megviselt. Hosszú időn át napi 14-16 órát kellett dolgozni. Az egészségemet nem kezdte ki, de nekem is újra kell futóznom magam, mint az egész országnak. Bízom abban, hogy a kampány után teljesen visszanyerem az erőmet. Mindezek ellenére ezt a kampányt végül is jól bírom, dacára annak, hogy leharcolt állapotban érkeztünk meg ide. Magát a kampányt ugyanis az orvosságok közé sorolom, mert az emberekkel lehet végre személyesen találkozni, beszélgetni, kiderül, hogy bíznak bennünk, és remélnek is tőlünk valamit, azt, hogy könnyebb, jobb lehet az életük. Engem a kampány sohasem lemerít, hanem feltölt. Ez már a pandémia utáni regeneráció. Optimista vagyok, de nagyon meg kell nyomni a hátralévő napokat. A választás nem lefutott, a részvétel fogja eldönteni ezt a voksolást, itt még bármi megtörténhet.

(Origo)