Tragédia

Tragédia: halálra gázolták az Ukrajnából menekülő 5 éves kislányt

Címkék
frissUkrajna

Létrehozva: 2022.03.24.

A gyermek, valamint az őt cipelő 16 esztendős fiú erre bizonyára nem számított, mikor elhagyták háború sújtotta otthonukat.

Az 5 éves Tasia az olasz rendőrség elmondása szerint alig egy hónapja érkezett meg országukba Luda nevű édesanyjával, miután az éleződő ukrán-orosz feszültségek hatására elhagyták otthonukat – írja a The Sun.

Üröm az örömben

A kislány azonban nem sokáig volt biztonságban talján földön, hamarosan ugyanis végzetes baleset áldozata lett. Tasia 16 esztendős unokatestvérével, valamint annak barátjával sétálgatott, vagyis nem egészen: a lányt a fiú saját karjában cipelte éppen, amikor bekövetkezett a baj:

a gyermeket egy 18 éves sofőr ütötte el az általa vezetett kisbusszal

a dél-olasz Crotone térségében még múlt vasárnap este – a rendőrök azóta is azt próbálják kideríteni, nem szándékos gázolás történt-e.

Az utolsó séta

A járművet vezető fiatal mellett az édesapja is együtt utazott, a fiú pedig hátulról rohant bele a kislányt hurcoló srácba, aki ezután a gépkocsi szélvédőjére csapódott, Tasia pedig kirepült karjaiból:

a gyermek földre zuhant és úgy beverte a fejét, hogy a helyszínen szörnyet halt.

A fiúnak néhány csontja eltörött és szintén fejsérülést szenvedett, míg barátnője, a halálos áldozat unokatestvére egyetlen karcolás nélkül úszta meg az incidenst – a nyomozás jelenleg is tart.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek