Időjárás

Az egész országra riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, óráink vannak hátra

MTI

Létrehozva: 2022.06.03.

Zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az egész országra szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Forrás: Pexels

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Dunántúlon már péntek estétől egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki intenzívebb zivatarok, amelyek szombat hajnalban már a Duna-Tisza-közét, illetve a Tisza vonalát is elérhetik.

Összességében több hullámban várhatók zivatarok: napközben egyre inkább kelet felé haladnak, majd kora délutántól ismét előfordulhatnak a középső és a keleti tájakon.

A késő délutáni, esti óráktól a nyugati, északnyugati térséget megint egy intenzívebb zivataros góc érheti el. A kísérőjelenségek közül elsősorban a rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék jelenthet veszélyt, felhőszakadás során 25-30, lokálisan akár 40-50 milliméternyi eső is eshet. Az intenzívebb zivatarokat erős, akár viharos szél is kísérheti, továbbá nagyobb méretű jég is hullhat - írták.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 13 és 19 Celsius-fok között, északkeleten néhol 10 fok körül alakul. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap jellemzően napsütéses idő várható. Estétől viszont nyugaton ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek