Gyász

Gyászol a szakma, meghalt a legendás magyar rádiós

Létrehozva: 2022.06.20.

Elhunyt Varsányi Anikó, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t.

Forrás: Pexels

 Az egykori rádiós 73 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el június 13-án. Varsányi Anikó műszaki tanulmányai után 1973-ben az ELTE-n alkalmazott matematikus diplomát, 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Major Tamás osztályában színházrendező diplomát, majd 2000-ben DLA-fokozatot szerzett.

1979-ben lett a Magyar Rádió rendezője, 1994-2002 között főrendezője volt. Emellett 1994-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként rádiós beszédet tanított, így színészhallgatók generációinak tartott mikrofongyakorlatot.

1999-2004 között a Magyar Rádió gyerekstúdiójának művészeti vezetője és rendezőjeként számos tehetséget fedezett fel és indított el a művészi pályán.

2010-ben vonult nyugdíjba, de távozása után is rendezett még hangjátékokat. Hosszú és gazdag pályáján több mint 500 hangjátékot, regény- és novellaadaptációt, irodalmi magazint és versműsort rendezett, többek között Ottlik Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor, Szomory Dezső, Kosztolányi Dezső, Pap Károly, Móra Ferenc, Zalán Tibor, Tandori Dezső, Horváth Péter, Schwajda György, Szakonyi Károly, Spiró György, Békés Pál, Tar Sándor, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda, Béres Attila, Bárdos Pál, Visky András, Rakovszky Zsuzsa és Hamvai Kornél műveit.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek