Arató András, "Hide the Pain Harold": Eszméletlen jó, hogy így alakult az életem

Ma ő az egyik legismertebb magyar világszerte: a Hide the Pain Haroldként elhíresült Arató András nyugdíjas villamosmérnök több mint egy évtizede néz ránk a közösségi médiában és az internet egyéb bugyraiban – mémekről. Sikerét elsősorban a sajátos arckifejezésének köszönheti, no meg annak, hogy befogta a szelet: nemcsak elfogadta, de él is a lehetőséggel, hogy globális mém lett belőle. A Mandinernek adott interjút.

Hogy lett Arató András mérnökből Hide the Pain Harold, a mém?

2010-ben kezdődött a történet, amikor egy nyaralásról készült fotóimat feltöltöttem az Iwiwre. Megkeresett egy hivatásos fotós azzal, hogy pont egy ilyen karakterre lenne szüksége, én meg elvállaltam a felkérést – hatvanasként egy modellfelkérés azért simogatja az ember büszkeségét. Több száz képet készítettünk, beöltöztetett mindenfélének: orvosnak, tanárnak, miegyébnek. Ezekből stockfotók lettek, illusztrációnak használták például egyetemek, kórházak honlapjai, imponáló volt látni őket. Pár hónapra rá aztán jöttek az első mémek, valaki letöltötte, és mindenféle szövegekkel ellátva megosztotta a fotóimat. Eleinte rosszulesett, hogy viccet csinálnak az arcomból, ráadásul kezdetben egészen gusztustalan szövegek is előfordultak. Aztán egy orosz srác megtalált a fotóim alapján, és addig nyaggatott, hogy mutassam meg, élő ember vagyok, míg végül feltöltöttem egy képet egy orosz közösségi oldalra, amelyen egy papírlapot tartok a kezemben ezzel a felirattal: „Élek”. Innentől nem volt megállás. Fokozatosan elfogadtam, hogy miután tenni nem tudok ellene, hát akkor inkább az élére állok: megcsináltam a Hide the Pain Harold Facebook-oldalt, elsősorban a nemzetközi közösségnek, angolul. Ezt a sztorit annyiszor meséltem el, hogy álmomból felkeltve is tudom, magyarul, angolul, ki hogyan szeretné.

Viszonylag hamar megfogalmazta a Hide the Pain-­filozófiát. A mémből jött a gondolat, vagy mélyebben megvolt önben?

Tudatosan, az első perctől fogva szerettem volna valami pozitív üzenetet átadni. S úgy látom, visszhangra talál az emberekben, mert valahol mélyen mindenkinek van rejtegetni való fájdalma, ehhez jól jön, ha az ember nem szív mindent mellre, ez a dolog lényege. Egyébként nagyon sok szívet melengető köszönőüzenetet kapok, hogy segítettem az emberek életének nehéz szakaszán átjutni. Az is izgalmas, hogy lehet követni, ahogyan Harold népszerűsége vándorol a világban, kezdték Amerikában, Nyugat-Európában, még mielőtt felvállaltam volna, aztán jöttek az azonosítás után az oroszok. Érdekes módon most éppen a perzsáknál megy nagyot a mém, több követőm van Teheránból, mint Budapestről. (Nevet) Főleg az Instagramon. Jönnek a kommentek sorjában arab betűkkel. Dél-Amerikában volt nagy sikerem még, talán mert ott jártam, az mindig felpörgeti a dolgokat. Nemrégen például Brazíliában voltam, fura, hogy nem a mémek, hanem egy teljesen sima turistafotó ért el milliós nézettséget, amikor egy São Paulo-i parkban sétálok.

A teljes interjú a Mandiner oldalán olvasható.