Csodabogárnak tartják a nyolcgyerekes Esztert és Barnát

Tomka Barna, az édesapa francia-történelem szakos tanár, de az informatika világában dolgozik egy nagy cégnél. Felesége, Szentgyörgyváry Eszter matematika-informatika szakos tanári diplomát szerzett, jelenleg háztartásbeli, de otthonról azért besegít egy honlap szerkesztésébe. Barna és Eszter 17 éve kötötte össze életét, mindketten kilencgyermekes családból jöttek, házasságukból eddig nekik nyolc gyermekük született. A szülőkkel a Metropol készített interjút. 

17 év alatt nagyjából 2 évente érkezett egy új családtag…

Öt fiunk és három lányunk van, a legidősebb 16, a legkisebb 1 éves. A 8 gyerekkel elég csodabogárnak számítunk, de örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen vannak a közvetlen környezetünkben a 3 , 4, 5 gyerekes családok. Jólesik számunkra minden jele a megbecsülésnek. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete például rendszeresen meg tud lepni minket. Hálásak vagyunk!

Hogyan élik meg a nagy családjukat, ahhoz képest, amelyikben önök felnőttek?

Mivel mindkettőnknek 8 testvére van, ezért mi belenőttünk abba, hogy furcsának, különcnek, sok esetben őrültnek vagy idiótának nézzenek minket. A külvilág hozzáállásának figyelésére azonban szerencsére sem energiánk, sem igényünk nincs, és nem is volt. Mi inkább luxusnak tartjuk, hogy Istentől ekkora ajándékot kaptunk. Ezek szerint bízik bennünk annyira, hogy képesek vagyunk jól felnevelni, pályára állítani őket. Ez azért sokszor erőn felüli munka, de próbálunk figyelni rá, hogy lehetőleg ne vegyük el más kedvét a nagycsaládtól.

Mit tapasztalnak: könnyebb-e ma nagycsaládosnak lenni, mint a szüleik idejében?

Fiatal házasként sokat spóroltunk és próbáltunk már akkor is nagycsaládosként gondolkozni, előre tervezni. A házunkat még 2 gyerekkel kezdtük el építeni, de úgy álmodtuk meg, hogy idővel lehessen bővíteni, beépíteni. Az egyszerű és tartós megoldásokat választottuk, amit lehetett, barátokkal, családdal együtt mi magunk csináltunk. A bürokráciával sok bajunk volt, az nem egy szép emlék. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy nekünk sokkal egyszerűbb a dolgunk, mint a szüleinknek volt.

Az apa a családfenntartó, de otthonról anya is dolgozik alkalmanként. A munka és a család nehéz egyensúlya akár 8 gyerek mellett is megvalósítható?

A Gondviselés úgy alakította az életünket, hogy a 4. gyermekünk születésekor heti egyszer itthonról dolgozhattam.  Ez nagyságrendekkel megkönnyítette a hétköznapjainkat. Volt nap, amikor például Eszter egyedül tudott vásárolni menni, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Ráadásul a heti egyből lassan heti 4 nap lett. A pandémia óta pedig egyáltalán nem kell bejárnom a munkahelyemre. Mindent intézhetek itthonról. Az is igaz, hogy sokszor a kötelező meetingeken való online részvétel sem annyira egyszerű, mert hol ez, hol az a gyerek nyit be a szobába, ahol dolgozom. Összességében mégis jól meg lehet oldani. Nekünk ez az egyik legnagyobb könnyebbség.

Van-e segítség a hétköznapokban?

Alapvetően nincs. Testvéreink többnyire már családosak, nagycsaládosak, de egy-egy időszakban 1-2-3-4 gyereket be szoktak vállalni. Barátok, keresztszülők szintén szívesen fogadják a gyerekeinket, ők is rugalmas nagycsaládosok. Eszter szülei messze laknak, így ők inkább a baba-születés körül szoktak úgy segíteni, hogy anyukája ideköltözik hozzánk 2 hétre. Az én szüleim pedig idősebbek, de szívesen látnak el bennünket ilyenkor elemózsiával. A gyerekeket próbáljuk önállóságra nevelni. Szerencsére közel van az alsós iskola, a felsőbe, különórákra pedig bicajjal, egyedül járnak, így nekünk sem a taxizásból áll az egész délutánunk.

Hogyan "lobbiznának" a nagycsalád mellett, miért éri meg a sok gyerek?

Érdekes, hogy milyen sok idősebb ember meséli nekünk, hogy ha újrakezdené, akkor neki is több gyereke lenne. Akinek sok gyereke van, az tudja, hogy milyen az élet 1 vagy 2 gyerekkel. Ez fordítva viszont nem igaz. Pedig érdemes lenne kipróbálni. Mi azt tapasztaljuk, és szerencsére nem csak a saját családunkban, hogy a többedik gyerek születése közel nem olyan nagy változás, mint az első és a második baba érkezése. Ráadásul hatványozódva nő velük a boldogság is.

Miféle boldogság ez?

Sokat gyönyörködünk abban, ahogy a nagyok és a kicsik egymással játszanak. Tanítják egymást, vigyáznak a másikra. Örülnek a hazaérkezőnek, várják a távollevőt. Vannak állandó és átalakuló csoportok. Együtt szerepjátékoznak (ügynökös, kalózos, kincskeresős, kémes, anyukás, lovagos, kutyás, stb), kísérleteznek, veszekednek és kibékülnek (némi ráhatással), egymás zenedarabjait tanulgatják, lelkesednek vagy éppen lázadoznak.