Hiba

Felfoghatatlan fájdalom: rutin fülműtétbe halt bele a kétgyermekes családapa

Címkék
frissműtét

Létrehozva: 2022.09.19.

Az orvosok azt mondták az apának, csak 10 nap lábadozás lesz a műtét után.

A 29 éves Ivan 2016 januárjában hunyt el, fél évvel azután, hogy a nyitrai kórházban megműtötték a fülénél található jóindulatú daganatot. Az orvosok akkor azt mondták, szokványos műtétről van szó,mely legfeljebb 10 nap lábadozással jár. Ehhez képest a kétgyermekes informatikus apukának bevérzett az agya, különböző fertőzéseket kapott el, megvakult és fél évvel a műtét után meghalt.

Fotó: Pixabay

Az esetről már korábban kimondta az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS), hogy az orvosok hibát követtek el, a bíróságon viszont csak most született meg a jogerős döntés - írta a Paraméter hírportálja.

A család jogi képviselője elmondta, hogy a Nyitrai Kerületi Bíróság helyt adott az első fokú döntésnek, megerősítette azt. A kórháznak írásban bocsánatot kell kérnie, amellett a nem anyagi jellegű kárért 210 ezer euró kártérítést kell fizetnie a családnak.

Lenka Kiradžiev bírósági szóvivő közölte, hogy miután kézbesítik az ítéletet az egyes feleknek, az jogerőre emelkedik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek