19 évesen kapott sztrókot Zsolt, hihetetlen, most mire készül
A szélütéssel kapcsolatban a mai napig általános tévhit, hogy csak az idős embereket érintheti. Pásztor Zsolt 9 nappal a 19. születésnapja előtt élte át a rohamot, és csupán kitartásának, környezete támogatásának és a folyamatos rehabilitációnak köszönheti, hogy ma már autót vezet, dolgozik.
Soha nem felejti el azt a napot Pásztor Zsolt, amikor váratlanul beteg lett. 2015. június 18-án, egy csütörtöki napon történt. Zsolt az öccsével volt konditermi edzésen, aztán hazamentek, megreggeliztek, és Zsolt leült a számítógép elé. Elkezdett csetelni a barátnőjével, aztán minden előjel nélkül leesett a székről.
– Tudatomnál voltam, de nem tudtam mozdulni. Kiabáltam az öcsémnek, aki bejött, és először azt hitte, hogy ez vicc. Amikor megértette, hogy nem az, többször is hívta a mentőket. Ötven percet kellett várni egy motoros mentősre, és még egy órát a mentőautóra. Fél óráig voltam tudatomnál, aztán elájultam. Érdekes, nem voltam magamnál, mégis tisztán láttam, mi történik a szobában – meséli Zsolt.
Másfél hét múlva tért magához
Beszállították a kistarcsai kórházba, ahol megállapították, hogy agyvérzése van, és tovább vitték az Amerikai úti idegsebészetre.
– Számomra a következő kép másfél hét múlva az intenzív osztály. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Öt nap híján egy hónapot töltöttem ott, majd jött tizenegy hét a Rehabilitációs Intézetben – emlékszik a fiatalember.
Kiderült, hogy az agyában elpattant egy ér, ami egy fejlődési rendellenesség következménye volt. Korábban, még az általános iskolában megtörtént, hogy fejgörcse miatt kórházba szállították, de mivel anyai ágon mindenki migrénes volt, ezt öröklött hajlamként könyvelték el.
Nyitott koponyával élt
– Az agyvérzésem után öt hónapig nyitott koponyával éltem, és csak egy speciális bukósisakkal közlekedhettem. Nem voltam önellátó, mindent újra meg kellett tanulnom. Csak az egyik kezem mozgott, kerekesszékkel közlekedtem, de folyamatosan feszegettem a korlátaimat. Egy-egy plusz lépés is fontos volt, és másfél év múlva el tudtam hagyni a botot. Nem volt kérdés számomra, hogy rendbe jövök. Még mindig féloldalas bénultként élek, az bal kezemben például finommotoros mozgás nincs, de semmit nem adtam fel – mesélte a Borsnak.
Cél a 2028-as olimpia
Zsolt visszatért a küzdősportokhoz. Sztrókja után nemcsak szoftverfejlesztő informatikus képesítést szerzett, de jogosítványt is és vezeti az autóját. Elvégzett egy sztrók rehabilitációra specializálódott gyógytornász képzést, valamint szerzett két tékvandó mesteredzői vizsgát, ahol saját tanárait is meglepte teljesítményével. Egyre koordináltabb a mozgása.
– Indultam paraversenyeken. Itthon első lettem, Horvátországban, Zágrábban második. 2016-ban fekete övre vizsgáztam, 2017-ben megszereztem a második dant is. Nyáron betöltöm a 27. évemet. Kimennék a következő Európa-bajnokságra, és a világbajnokságra. A hosszútávú cél a 2028-as olimpia, akár már az épek között is. Én azt tanácsolom az embereknek, hogy merjenek álmodni! Szegény az, aki még álmodni sem tud.
