Más emberré vált csodás gyógyulása óta a gördeszkás pap
Nem lehetünk mindig jók, de törekednünk kell rá – ezt gondolja a gördeszkás papként híressé és népszerűvé vált rédicsi plébános, akit azóta a püspöke áthelyezett Lentibe. Lendvai Zoltán atya elárulta a Borsnak, mi kell ahhoz, hogy felbosszantsa magát – és hogy bizony néha ő is rosszalkodik.
Lendvai Zoltán atya a hittan mellett gördeszkázni is szívesen tanítja a gyerekeket. Fiatal korában atletizált, a mozgás pedig ma is az élete része. 2021-ben elkapta a koronavírust, ami nagyon megviselte. Elöljárója, Székely János megyéspüspök imára kérte a híveket, a felhívást pedig a Bors is közzétette. Az Úr végül meghallgatta a fohászokat, a pap pedig saját bevallása szerint a betegségnek is köszönhetően pozitív változásokon ment keresztül.
Mindennek tudok örülni. Még annak is, amin korábban bosszankodtam.
Most ahhoz, hogy dühös legyek, komolyabb dolgokra van szükség. Mindennap reggel hatkor kelek, és végig tudom dolgozni a napot. Hétkor már nyitom a templomot, teszem a dolgomat. Az orvosok azt mondták, hogy ez azért furcsa, mert mások, akik ilyen súlyos betegek voltak, fél órás munkától is kifáradnak – mondta a Borsnak Zoltán atya. A kérdésre, hogy vajon ebben a sportolói múltja segíti-e, mosolyogva válaszolt:
– Inkább a szent angyalok! Talán szükség van a munkásságomra, de az övékre sokkal jobban. Mindig is szívemen viseltem a fiatalok dolgait, de most még jobban meg tudom őket érteni. Ők is rosszalkodhatnak egy kicsit, egy gyerek sem lehet mindig jó.
Hozzátette: az édesanyja is mindig azt mondta neki és a testvéreinek: tudja, hogy nem viselkednek mindig tökéletesen, de legalább az iskolában próbáljanak meg szót fogadni, törekedjenek erre.
Felnőttként is igyekszem jobb lenni, de persze mindenki követ el hibákat.
Ha meglát az utcán egy sörösdobozt, bármennyire is kedve lenne belerúgni, inkább felveszi és elviszi a legközelebbi kukához.
Ha piros lámpát kapok a nagy rohanás közepette, nem leszek ideges, hanem az örökmécses piros fényét próbálom benne látni, és arra gondolok, milyen jó, hogy az imádságban a szívemet Jézushoz emelhetem.
Az új szolgálati helyemen beszélgettem idős nénivel, akinek az unokája volt az egyik ápolónőm a kórházban. Megkérdeztem, hogy mit mondott rólam a nővérke. Kiderült, hogy több dolgot is, például azt, hogy „Mama, az már onnan nem megy haza”, és azt is, hogy nem fogadok szót – emlékezett vissza Lenti plébánosa.
Ha szót fogad, ma már nem lenne életben
Úgy gondolja, ha mindig minden utasítást betartott volna, lehet, hogy már nem is élne.
– Azt kérték, hogy egyfolytában csak feküdjek, de én 40 nap múltán szerettem volna legalább felállni. Meg is tettem, de ettől felment a vérnyomásom. Kérdezte a nővérem, nem szeretnék-e mégis inkább visszaülni. Nagyon örülök, hogy élek. Azért vagyunk a Földön, hogy szeressük egymást és Jézust, de a perceink meg vannak számlálva – mondta a pap. A lelkipásztort 2021. április 18-án vitte el a mentő, és csak június 25-én engedték haza a pécsi kórházból.
Zoltán atya a beszélgetésünk alatt többször is elnevette magát. Kedélye kifejezetten jó, pedig nem is olyan régen még élet és halál közt lebegett.
Igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Amikor szenvedünk, kiderül, mennyi tartás van bennünk. Külön öröm, hogy amire a gyerekeket tanítom, azt magam is meg tudtam csinálni: a fájdalmakat is képes voltam imádsággá és szeretetté alakítani!
– búcsúzott a plébános.
