Sosem tartott fegyvert a kezében, mégis bevonult önkéntesnek az ukrán tanárnő, hogy az otthonát védje
Az orosz-ukrán háború kirobbanása milliók életére volt hatással, különösképp azokéra, akik a harcok közepén éltek, vagy akár élnek a mai napig.
Mindegy, hogy gyerek, idős, férfi vagy nő, egyszerűen megszűnt az az életük, amit a háború előtt békésen éltek, erre pedig tökéletes példa Julia Bondarenko esete is, aki általános iskolai tanárként döntött úgy, hogy fegyvert ragad hazájáért.
Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt Julia Bondarenko napjai még csupán óratervekről, osztályozásról és diákjai hetedik osztályos hormonjairól szóltak – írja a The New York Times, amely egy hosszabb riportot közölt a tanárnővel. Amikor azonban az orosz rakéták szétzúzták ezt a felhőtlen életet, és az orosz csapatok fenyegették az ukrán fővárosban, Kijevben lévő otthonát, a 30 éves Bondarenko mindazon ellenére döntött úgy, hogy visszavág, hogy finoman szólva is elég tapasztalatlan volt, az életét veszély fenyegette és látszólag még Ukrajna is lehetetlen helyzetben volt.
Soha nem tartottam puskát a kezemben, sőt, még csak közelről sem láttam egyet sem
- mondta Bondarenko, aki hozzátette
Az első két hétben úgy éreztem, mintha egyfajta ködben lennék. Olyan volt, mint egy állandó rémálom.
A tanárnő hetekig követte az ukrajnai határon gyülekező orosz csapatokról szóló aggasztó híreket, majd február 23-án úgy döntött, hogy tartalékosként bevonul. Másnap pedig már el is kezdődött a II. világháború óta a legnagyobb szárazföldi háború Európában.
A The New York Times szerint miközben robbanások rázták meg Kijevet, Bondarenko metróra pattant, hogy szolgálatba állhasson. Egész úton bizonytalan volt, hogy a toborzóiroda kész papírmunka vagy alkalmassági vizsga nélkül is felveszi-e, „aggodalma” azonban felesleges volt, hiszen az önkéntesek kaotikus örvényében a tisztek nem tettek fel kérdéseket.
Szinte azonnal egy puskát és 120 golyót nyomtak a kezébe, majd egy olyan egységhez irányították, amely arra készült, hogy harcolni fog, ha az orosz hadsereg betör a fővárosba.
Bondarenko felidézte a háború korai szakaszának az intenzív stresszét: mivel egyáltalán nem volt hozzászokva egy ilyen helyzethez és a tüzérség hangjaihoz, úgy érezte, hogy minden robbanás után eltalálják. Végig azt hitte, meg fog halni.
Idővel azonban, lépésről lépésre megtanulta, hogyan kell katonának lenni. A többi önkéntes megmutatta neki, hogyan kell betölteni, célozni és lőni Kalasnyikov puskájával, gyakorolták az árokharcot és más taktikákat is. A kijevi hetekig tartó csata során Julia és mintegy 150 másik önkéntes, – aki szinte minden férfi volt – , egy bevásárlóközpontban húzták meg magukat, és a város ellenőrző pontjain műszakokban váltották egymást. Ő és két másik nő egy fürdőszobában öltözött át, távol a férfiaktól.
Elmesélte azt is, hogy olyan hideg volt éjszakánként, hogy sokszor úgy aludtak, hogy a női katonák átölelték egymást. Később azonban már sikerült különféle hálózsákokat, szőnyegeket és melegebb egyenruhákat összegyűjteniük, majd az egységük végül eljutott egy laktanyába.
A későbbiekben, amikor Ukrajna visszaszorította Oroszországot a fővárosból, és ahogy az orosz csapatok tavasszal visszavonultak, a harcok kelet felé tolódtak el. Bondarenko ekkor lehetőséget kaptak arra, hogy lemondjon a frontról, és vagy irodai munkán vagy szakácsként helyezkedjen el, ő azonban legyőzve félelmét úgy döntött, hogy a gyalogságnál marad. Ezt követően egyéb feladatai mellett a laktanyában segített kiképezni az új önkénteseket.
A riportban közölt fotókat ITT lehet megnézni.
