Szomorú

Belehalt az aggodalomba az édesanya, eltűnt lányáért országos keresés indult

LA

Létrehozva: 2023.03.10.

Élete végéig remélte, hogy eltűnt lánya épségben előkerül.

Szívelégtelenségben halt meg a 77 éves Marilyn Payne, akinek a lánya több mint harminc évvel ezelőtt 18 évesen tűnt el Coventryben – írta meg a Mirror alapján a Ripost.

gyász, gyertya
Fotó: Pexels

Az elhunyt édesanya egész életében kitartóan kereste lányát. A gyerek mindössze öt percnyire volt a szülői háztól, ahova barátjától hazaindulva sohasem érkezett meg. 1991-es rejtélyes eltűnése óta azonban holtteste sem került elő, holott Nicola Payne ügyében a hatóságok minden követ megmozgattak, de nem találták meg. A bírósági eljárás során végül minden gyanúsítottat felmentettek, elég bizonyíték hiányában. Marilyn utoljára Nicola eltűnésének 30. évfordulóján, 2021-ben nyújtott be keresetet az ügy tisztázására.

Bár édesanyja most már sohasem tudhatja meg, mi történt a lányával, a család úgy döntött, hogy nem adja fel a reményt, testvérei keresik tovább Nicolát.

Rendkívüli volt a bátorsága, amelyet tanúsított, és most családján és sok barátján keresztül folytatódik az elszántsága, hogy végre hazahozzuk Nicolát

- írták a lány keresésének szentelt Facebook-oldalon. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek