Gyász

Elhunyt Popper Ferenc

CHI

Létrehozva: 2023.06.25.

Popper Ferenc búcsúztatása június 30-án 11 órakor lesz a győri Újvárosi temetőben.

Hosszan tartó betegség után, életének 86. évében elhunyt Popper Ferenc, a Magyar Versmondók Egyesületének egykori elnöke. A Radnóti-díjas alkotó rendezői munkája mellett nagy gondot fordított a fiatal, tehetséges versmondók felkészítésére. Búcsúztatása június 30-án 11 órakor lesz a győri Újvárosi temetőben.

gyertya, gyász, elhunyt, meghalt, haláleset, baleset,
Fotó: Pixabay.com

Popper Ferenc 1938-ban született Győrben. A soproni Kempelen Farkas Gépipari Technikumban híradásipari technikusként végzett 1956-ban. A KPVDSZ együttesében 1958-ban lett színjátszó, majd öt évvel később tagja lett a Győri Ifjúsági Irodalmi Színpadnak. 1968-tól a színpad segédrendezőjeként dolgozott, ekkor végezte el a Népművelési Intézet színjátszó-rendező szakát. 1973-ban a Győri Theátrum együttes vezetője lett. Popper Ferenc alapító tagja, később vezetője volt a Győri Előadóművész Stúdiónak, 1997-ben pedig a Magyar Versmondók Egyesülete megyei szervezetének elnökévé választották. Nevéhez fűződik a Radnóti-biennálé rendezvényének megerősítése Győrben.

2000-ben előbb Ki viszi át a szerelmet? díjjal, majd Radnóti-díjjal tüntették ki az irodalom népszerűsítéséért. A Magyar Versmondók Egyesületének 2001-től 2004-ig felügyelőbizottsági elnöke, majd 2004-től 2008-ig elnöke volt, 2020-ig kapcsolatokért felelős alelnökként tevékenykedett.

Fontosabb rendezései között szerepel a Vándormóka című gyermekjáték, Peter Shaffer Equus című műve, Lázár Ervin Döm-dö-dömje, Alfred Jarry A leláncolt Übü című darabja, de Örkény István A legmerészebb álmaink is megvalósíthatók, Harold Pinter Az étellift, Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás, Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka, vagy Jean Anouilh A zenekar című művének színpadi változata is.

Főszereplője volt Max Frisch Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul, Moliére Scapin furfangjai, Jean-Paul Sartre Altona foglyai, Sarkadi Imre Kőműves Kelemen, Peter Shaffer Equus és A pórul járt kovács című előadásoknak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek