A hun hagyományőrzők a napforduló tiszteletére megtartották a XIX. Magyar fényünnepet. Aki nem féltette a talpát, kipróbálhatta a parázson járást.
Mintha csak az ősmagyarok vagy a hunok táborába léptünk volna a Pest vármegyei Gombán a Hun Szertérre érkezve, ahol a hun hagyományőrzők a napforduló tiszteletére megtartották a XIX. Magyar fényünnepet: jurták, lovak, táltosok és sámánok vettek körül. A tér közepén egy elkerített, megszentelt hely állt, ahol felváltva őrizték a déli nap tüzét a tűzőrzők. Az őrtűz mellett egy fatálban a Kárpát medence különböző részeiről összegyűjtött föld, egy korsóban pedig víz volt.
Az ünnep krónikása, hírvivője, Daróczi Zoltán megmutatta a jurtákat és beszélt az ünnep hagyományőrző jelentőségéről.
A legnagyobb égitest a kultúránkban a Nap. A Nap járása ilyenkor a leghosszabb, ezért hívják naptűzgyújtásnak ezt az ünnepet
- mondta a Borsnak Daróczi Zoltán, a XIX. Magyar fényünnep krónikása. "A múlt szüli a jelent s a jelen építi a jövőt. Aki a gyökereit elveszíti, ezt a biztos pontot fogja elveszíteni, az ősökkel való kapcsolatot."
A nagy máglyát az őrtűzzel gyújtotta meg négy fiatal, majd az ünnep fénypontja az esti parázson járás volt, ami a félelmeinken való túllépés egyik szimbóluma. A jelenlévők egymás kezét fogva körülállták a megszentelt területet és együtt énekelve szellemültek át, majd akiket "hívott a tűz", sikeresen átsétáltak a parázson mezítláb. Mindenki felajánlotta a parázson járását a számára fontos dologért, például a hazáért, a családért.
Itt a fiziológiai és biológiai törvényeket átlépve kialakult a tűzön járás, vagy a parázson járás szokásrendje, amihez kell egy módosult tudatállapot
- magyarázta Daróczi Zoltán, aki hozzátette, hogy erre a feladatra először meg kell érni és csak azután lehet részt venni a parázson járáson, ami egyben egy beavatási szertartás. Senkinek nem ajánljuk, hogy otthon kísérletezzen vele!