Csecsemőként lett félárva, Boglárkában kapja vissza családja a kelenföldi gyilkos-öngyilkosság áldozatát
Óvodába készül a tragédia idején féléves kislány, iskolába a bátyja, aki még mindig emlegeti az anyukáját. Édesapjuk a nagyszülők segítségével példásan gondoskodik róluk.
Iszonyú tragédia rázta meg az országot 2020. júliusának utolsó napján. Egy férfi kiugrott egy kelenföldi toronyház 14. emeletéről és rázuhant egy családanyára, aki a koronavírus-járvány kéthetes karanténja után az első sétára indult szeretteivel. A családfőnek eszébe jutott, hogy valamit a lakásban felejtett, amiért vissza kellett mennie. A többieket előre küldte, ő így menekült meg.
Erzsébet maga előtt tolta a babakocsiban ülő, hathónapos Boglárkát, és mellette totyogott a 3,5 éves Márton. Mikor Gábor megérkezett, élete legszörnyűbb látványa fogadta: azonnal tudta, hogy semmit nem tehet gyermekei édesanyjáért.
A Ripost kíváncsi volt rá, hogyan éli a mindennapjait Erzsébet özvegye és két gyermeke. A családapa egy kisváros gazdasági irodájában dolgozik, de másodállásban egy strandon is elvállal műszakokat úszómesterként. Gábort telefonon érték utol.
Boglárka óvodába, Márton pedig iskolába megy szeptembertől. Ez mindannyiunk életében komoly változás. A kislányom esetében nincs miért aggódnom, már csak azért sem, mert együtt fog járni a bölcsődei barátnőjével. Bízom benne, hogy Márton iskolakezdésével sem lesz gond, tudom, hogy okos fiú
– mesélte Bronz Gábor.
Márton egyébként már felismer néhány betűt, az édesapa izgatottan várja, hogy tanulhasson a kisfiával. Ebben egyébként a szülei is a segítségére lesznek, akárcsak a mindennapokban.
Erzsébet halála óta a nagyszülőknél élünk. Így alakultak ki a mindennapjaink. A lehetőségek adottak, hogy előbb-utóbb külön költözzünk, de semmi sem sürget bennünket, hiszen jó a kapcsolatunk
– árulta el Gábor.
Márton még néha emlegeti az édesanyját, bár Gábor szerint egyre halványabbak az emlékei. Boglárka még ritkábban hozza szóba, ami érthető, hiszen csecsemő volt, amikor Erzsébet hirtelen eltávozott az életükből.
A testvérek olykor veszekednek, ami természetes. Ha úgy látom, hogy a vita egy kicsit kezd elfajulni, rászólok Mártonra, hogy bánjon egy kicsit előzékenyebben a kishúgával, hiszen benne kapjuk vissza Anyát.
A családfő úgy érzi, kezd megbékélni élete legnagyobb tragédiájával. Három hónapja néhány társkereső oldalra is regisztrált, egyelőre sikertelenül.
- Július 31-én vesztettem el a feleségemet. Az évfordulón szomorú voltam, de általában már képes vagyok örülni az apróságoknak. Fontos, hogy összeszedjem magamat, és a gyerekeknek is megmutassam, milyen a normális élet. Szeretnék megindulni az úton. Vágyom egy párkapcsolatra, de Erzsébet még sokat jár a fejemben – mondta a családfő, és hozzátette: a legtöbb, vele egyidős nő gyermekei már felnőttek, nem akarnak újra kicsikkel bíbelődni.
- Ha képet küldök valakinek a fiamról és a lányomról, rögtön megdicséri az „unokáimat”. Mikor mondom, hogy ők az édesgyermekeim, a hölgyek közlik, hogy nem tudnak már mit kezdeni egy kisgyermekes férfival. Tulajdonképpen idő sem jut arra, hogy kialakuljon komoly kapcsolat – állapította meg Gábor, majd hozzátette: - A szomorúságomat nem úgy kell másoknak elképzelnie, hogy még mindig nyafogok, inkább úgy, hogy emlékszem rá, hogy Erzsébettel valami nagyon jó dolgot sikerült kialakítanunk, és most folyamatosan azzal szembesülök, hogy az már nem lesz többé...
