Bár Dorina nem lát, legfőbb vágya mégis az, hogy másokon segítsen. A fiatal lány egyetemre jár és elhatározta, beszélő operációs rendszert fejleszt ki a vakok megsegítésére.
A vakság, a gyengén látás nem egy betegség, tökéletesen meg lehet vele tanulni együtt élni, és erre Dorina egy lenyűgöző példa. A 21 éves zalalövői lány a szombathelyi egyetemen tanul programozást és itt éli a kollégisták szabad és boldog életét.
Koraszülött ikerbabaként jöttünk a világra, ám nekem levált a retinám
— kezd bele történetébe Dorina, akinek ikertestvére látó, ám egyik szeme születése óta gyengébb, mint a másik. Dorina három éves koráig színeket is látott, ám ezután egy zöldhályog végzetes látásromlást okozott nála, amin több műtét sem segített.
Már csak alakokat, és némi fényt látok
— meséli Dorina, aki csak általános iskolába járt speciális intézménybe. A Vakok Iskolájában elsajátította a braille írást és olvasást.
Ez egy bentlakásos iskola. Nehéz volt elszakadni a szülői háztól, a családtól, de nagy könnyebbség volt, hogy sorstársakkal voltam körülvéve
— meséli Dorina, aki harmonikus, boldog családban nőtt fel ám 3 éve elveszítette édesapját.
Édesapám halála megviselt engem és az egész családot. Mivel ő is mindig nagyon büszke volt rám, az iránta való tisztelet még inkább arra sarkall, hogy bizonyítsak.
Dorinának nagyon sokat jelent a család, testvérével is napi kapcsolatban van, és mindenben segítik egymást. Szabadidejében ékszereket készít, de imád gitározni és énekelni is. Dorina egy átlagos egyetemista lánynak tartja magát, aki úgy él, és úgy tanul, mint látó társai.
Általában felvételt készítek az előadásokról, és azokból egészítem ki a jegyzeteimet. Létezik képernyőolvasó program, ami hatalmas segítséget nyújt számunkra
— mesél lelkesen Dorina egyetemi életéről, aki ezeket a programokat ugyanolyan természetesen használja, mint amilyen természetes egy látónak az, hogy lát. Dorina úgy érzi ez a szakma semmilyen hátrányt nem rejteget annak, aki vak, ám vannak tantárgyak, amelyek oktatásánál más módszert követel meg állapota.
Vannak olyan tantárgyak, ahol én más módon tanulok, illetve másképp adok számot a tudásomról, de szerencsére a tanárok is nagyon nyitottak
— magyarázza Dorina, aki úgy érzi, az egyetemen mindenki rendkívül segítőkész vele. Dorina egyébként rendkívül önálló teremtés, aki mindent megold a képességeihez mérten és csak akkor kér segítséget, ha arra valóban rászorul.
Én úgy érzem, hogy ahhoz, hogy az emberek nyissanak felém, nekem is nyitottnak kell lennem mások felé. Nem szabad elvárni másoktól, hogy segítsenek nekünk, mert ezzel csak azt érjük el, hogy úgy tekintenek ránk, mint szerencsétlenekre, akiknek mindig segíteni kell
— tárja elénk gondolatait Dorina, aki mindig a tökéletességre törekszik, mindenből a legjobbat szeretné kihozni.
Nagyon zavart, amikor becsúszott az egyetemen az első egyes, vagy amikor többször is neki kellett futnom egy vizsgának
— meséli az egyetemista lány az őt is érintő mindennapi problémákról. Dorina nagy álma, hogy beszélő operációs rendszert fejlesszen.
Nagyon érdekel az informatika, hiszen lehet piszkálni a rendszert és ez tök jó. Arra vágyok, hogy olyan programokat írjak, amik hasznosak lesznek az embereknek
— zárta a fiatal lány, aki otthon nem szorul fehér botra, ám az egyetemen és a kollégiumban még csak bottal talál el a különböző egyetemi órákra, a büfébe vagy épp a kollégium konyhájába. Ez a mérhetetlen talpraesettség azonban minden bizonnyal fehér bot nélkül repíti a diplomáig Dorinát.
