„Hiányzik a családom és a gyerekeim mosolya” – így telnek Zoltán mindennapjai, aki évek óta a váci börtönben tölti a karácsonyt
Bibliát olvas, szakmát és nyelvet tanul Zoltán, a váci börtön egyik fogvatartottja. A férfi megbánta bűneit, mindössze annyi a vágya, hogy újra szerető család vegye körül.
Meglátogattuk a Váci Fegyház és Börtönt, hogy az intézmény lelkészével és egy fogvatartottal a karácsonyról beszélgessünk. Az intézményben szigorú rendben vártak minket, majd körbevezettek az épület szemet gyönyörködtető kápolnájában, ahol megismerhettük a börtön lelkészét, Gottfried Richárdot. Miután a lelkipásztor beavatott minket a templom titkaiba, visszasétáltunk a börtön falai közé, majd leültünk a lelkészi iroda asztalához, ahol máskor a fogvatartottak kiscsoportos foglalkozásban hallgatják az igét. Gottfried Richárd szerint a börtönben nem embereket őriznek, hanem sorsokat. A karizmatikus lelkész egy-egy beszélgetés során — még ha gyakran nehéz is, — mindig az embert és a mögötte lévő sorsot nézi.
Rostás Zoltán fogvatartottat több mint 8 év szabadság vesztésre ítélték, ebből már több mint 6 évet leült, ráadásul 3-at már hitre jutott keresztényként. A beszélgetés során Zoltán végig udvarias és készséges volt velünk.
Három és fél éve az egyik zárkatársam hívott el egy istentiszteletre. Először nem éreztem késztetést, aztán mikor elmentem, valósággal úgy éreztem, hogy ez az ami hiányzott az életemből. Korábban kicsúszott a talaj a lábam alól
— emlékszik vissza Zoltán, aki úgy érzi, az elmúlt időszak a javára vált, a hitnek köszönhetően másképp látja a világot, másképp gondolkodik.
Ez kellett nekem, hogy meglássam, van másik út, van igazság, van fény. Nem kell mindig sötétben tapogatózni
— fogalmazza meg gondolatait Zoltán, akinek a karácsony a szeretetet, Jézus születését és az egységet jelenti, azonban a családja, a gyerekei, a meghitt családi pillanatok és a szabadság is rettenetesen hiányzik neki.
Nem a karácsonyi körüli külsőségekre vágyom igazán, hanem arra, hogy megöleljem a gyerekeimet, vagy, hogy beszélgethessek velük. Hiányzik a családom és a gyerekeim mosolya.
— csuklik el Zoltán hangja, aki hálás az Úrnak azért, hogy erőt adott neki az elmúlt 6 évhez, s reménnyel teli, hiszen már csak két évet kell itt töltenie. Zoltán fejében meg sem fordul, hogy letérjen Isten kijelölt útjáról, ám ő is tudja, hogy a kinti élet egészen mást, sok csábítást tartogat.
Zoltán legkisebb gyermeke másfél éves volt csupán, mikor édesapja bekerült a börtönbe, ami hatalmas fájdalom volt az egész család számára. A férfi párja a hosszú börtön évek során végül úgy döntött, más mellett keresi a boldogságot.
Rossz úton jártam. Alkohol, drog. Emiatt is lett vége a kapcsolatomnak
— meséli Zoltán, aki azt is elárulta, a börtön évek elején éjszakánként felriadt, és megpróbálta átölelni a párját, de csak a zárka falába ütközött. Zoltánnak szörnyen fáj családja elvesztése, de nem adja fel. Célul kitűzte többek között, hogy mindig segíteni fogja gyermekeit, amire már most a börtönben is készül.
Hamarosan leteszem a villanyszerelői ágazati vizsgát, de mellette németül is tanulok
— sorolja a fogvatartott, aki naponta legalább egy órát olvassa a Bibliát, és gitározni is elkezdett, már 65 akkordot tud.
Az egyik hitre jutott zárkatársam tanít gitározni. Már egy igehirdetésen én is játszottam, most pedig a karácsonyi istentiszteletre készülünk
— büszkélkedik Zoltán, aki hálás, hogy dallal is dicsérheti az urat, az istentisztelet egész hétre erőt ad számára. Zoltán első igehirdetésén úgy érezte, hogy az ige betölti a lelkében tátongó űt, hiszen a férfi ekkor nehéz időszakon ment keresztül, megtudta, párja mással kezdett új életet.
Ebben a helyzetben a férfi egyedül Istenben talált vigaszt, és úgy érzi a jelenben és a jövőben is Isten lesz életének legfontosabb fundamentuma.
Most már tudom, hogy Isten mindig mellettem állt, csak nem figyeltem rá
— vallja Zoltán, aki többször próbált meg öngyilkosságba menekülni élete során. A férfi börtönbüntetését is olyan bűnök elkövetése miatt kapta, melyeket drog és alkoholos befolyásoltság hatása alatt követett el, és ahogy ő fogalmaz, elvesztette a kontrollt a világgal. Zoltán szeme könnyes a beszélgetés során, ám eltökéltség is csillog benne, hiszen tudja, mindent elvesztett, az életét újra fel kell építenie a nulláról, ám bízik benne, hogy itt a börtönben olyan erős alapokra helyezte az életét, ami a szabadulása után is a helyes úton vezeti majd.
