"Visszakaptuk a hitünket, hogy történhetnek még jó dolgok" – édesanyjuk halála után Anett nevelte fel a testvéreit
Még csak huszonegy volt Ascsillán Anett, amikor nagyot fordult az élete: egy pillanat alatt két kisebb testvére édesanyjává kellett válnia.
A karácsony a szeretet ünnepe. A családok otthonába ilyenkor különlegesen meghitt hangulat költözik. Így van ez Nyírcsászáriban is, ahol Nagyné Ascsillán Anett él férjével és testvéreivel. Öt évvel ezelőtt tragédia rázta meg a közösséget: a lányok édesanyja második férjével, az akkor négyéves Milán apukájával és a kisfiúval a kocsiban autóbalesetet szenvedett, amit a szülők nem éltek túl. Huszonegy éves volt akkor a legidősebb testvér, aki habozás nélkül hagyta maga mögött az egyetemi életet Nyíregyházán, hogy felnevelje testvéreit.
Hóember a nappaliban
A Nagy-Ascsillán házaspár otthonában már jóval szenteste előtt karácsonyi hangulat uralkodik minden évben.
– Anyukánk is mindig így csinálta, már december elején feldíszítette az otthonunkat, az ablakokat. Nem is volt kérdés, hogy továbbvisszük ezt a hagyományt – idézi fel a Fanny magazinnak Anett, hangjában azért érezhető a szomorúság. A testvérek együtt készülnek a világosság megünneplésére, a kérdésre, hogy ki mit kért a Jézuskától, a kis Milán adja a legkomolyabb választ.
– Egészséget kérek a családunknak és azt, hogy boldogan éljünk együtt – mondja a kisfiú, aki saját bevallása szerint azért szereti a karácsonyt annyira, mert az a szeretet ünnepe. Aztán persze kibújik belőle a gyermek, amikor Anett megemlíti, hogy advent idején időnként elmennek Nyíregyházára a karácsonyi vásárra. Milán arca mosolyra derül, ahogy a várható forró csokira gondol.
Sok segítséget kaptunk
Anett és Peti egy pillanat alatt váltak felnőtté, amikor a baleset után a négyéves Milán és a tizenhat éves Marietta jövőjéről kellett dönteni.
– Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy a nagyszülőknél maradjanak arra az évre, amíg befejezem a tanítóképzőt – mondja Anett. – Azonnal hazaköltöztem, az utolsó évet levelezőn végeztem el, és el is kezdtem dolgozni a helyi iskolában, hogy a gyámság is az én nevemre kerülhessen.
Először a nagyszüleinknél laktunk, de tudtuk, hogy a saját kis családunkat kell minél hamarabb megalkotni, és elkezdeni az új életünket élni.
A helyzetünket nehezítette, hogy a házunk felújítása éppen csak elkezdődött, nem is tudtunk volna beköltözni, így tényleg segítségre volt szükségünk.
Anett ma is meghatódik, amikor arról beszél, mennyien siettek támogatni őket. Az áprilisi baleset után júniusban már a rájuk szabott otthonban lakhattak.
– Volt, aki pénzt küldött, mások élelmiszert, építőanyagot, és rengetegen szálltak be munkával is.
A családunk és barátaink mellett ismeretlenek is ott álltak mellettünk, sőt, még ma is van olyan, aki az ünnepek alkalmával gondol ránk, és utal nekünk. Ez valamennyire visszaadta a hitünket abban, hogy történhetnek még jó dolgok az életben
– mondja.
Új életutak indultak
Egy ilyen váratlan és nagy horderejű esemény egyszerűen kizökkenti az életet, és sajnos egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindenki fel tud állni a sokk után. Ez a négy ember viszont megfogta egymás kezét és továbbment, követve a sors által kijelölt utat.
– Én gyerekként is sokat jártam be az oviba anyukámmal, de még jobban szerettem volna kisebbekkel foglalkozni – mondja Marietta, aki Hajdúböszörményben tanul csecsemő- és kisgyermeknevelőnek.
– Amikor Anett hazaköltözött a baleset után, én fél évet még Nyíregyházán maradtam az egyetemen, ahol tanárképzőre jártam – veszi át a szót a férje. – De aztán beláttuk, hogy egy fizetés kevés lesz a családunknak, és én is levelezőre váltottam. Végül aztán ott is hagytam az iskolát, mert rájöttem, hogy nem akarok tanár lenni. Most értékesítőként dolgozom, és azt tervezem, hogy ezen a területen szerzek felsőfokú végzettséget. Közben esténként és hétvégén a kicsiket edzem, és viszem meccsre – mondja Peti.
A pár esküvője 2021 nyarán volt, tavaly decemberben pedig, amikor a magazin ellátogatott hozzájuk, már első közös gyermeküket várták.
Amikor majd kigyúlnak a fények…
A kis család minden évben lelkesen várja a karácsonyt, annak ellenére, hogy az azért nehéz pillanatokat is tartogat.
Valószínűleg egész életünkben hiányozni fog az anyukánk a fa mellől
– mondja szomorú hangon Anett. – A karácsonyfát mindig csak 24-én díszítjük fel, süteményt eszünk, ez az este csak a miénk. Ilyenkor, ahogy a nagyobb ünnepeken mindig, a templomba is elmegyünk. A többi napon meglátogatjuk a nagyszülőket, találkozunk a többi családtagunkkal, és új hagyományként elővesszük a társasokat is. És új hagyomány az is, hogy mindig kimegyünk a temetőbe a sírhoz, mécsest gyújtunk és viszünk egy kis karácsonyfát. Vannak nehéz pillanatok, van, amikor az embert elkapja egy melankolikus állapot, amikor a szobából sincs kedve kijönni. De az, hogy mi négyen itt vagyunk egymásnak, rengeteget segít. Igazi család lettünk így együtt – fejezi be Anett.
