Szívszorító

Három éve nincs pénze meglátogatni lányait a rákból kigyógyult Rózsavölgyi Attilának

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.01.06.

Rózsavölgyi Attila élete a Covid-járvány idején változott meg, amikor szakácsként nem tudott dolgozni. Ezt tetőzte, hogy később rákot diagnosztizáltak nála, betegsége miatt pedig nem tudott dolgozni sem. Az volt minden álma, hogy kijusson Olaszországban élő lányaihoz karácsonyra, akiket már 3 éve nem látott.

Mi lehet fontosabb egy édesapának, mint hogy rendszeresen lássa gyermekeit? Így van ezzel Rózsavölgyi Attila is. Ahogy arról a Bors már korábban beszámolt, a gyöngyösi édesapa éveken át Olaszországban élt és dolgozott egy szállodában, mint szakács. Lányait is kint nevelte ex-feleségével, a Covid-járvány betörése azonban az ő életét is felforgatta. A járvány miatt nem tudott dolgozni a szállodában ezért úgy döntött, hazatér betegeskedő szüleihez Magyarországra. Ha még mindez nem lenne elég, Attilánál 2022 februárjában rosszindulatú daganatot fedeztek fel. A hosszas kemoterápiák és sugárkezelések után az édesapa úgy tűnik kigyógyult a rákból, a betegsége miatt azonban nem tudott dolgozni és még most sincs elég jól hozzá. Épp ezért anyagilag nem engedhette meg magának, hogy meglátogassa lányait Olaszországban, bármennyire is szerette volna. 

Attila három éve nem találkozott lányaival  Fotó: olvasói fotó

„Magányosan töltöttem a karácsonyt"

Attila terve az volt, hogy karácsonyig összegyűjt annyi pénzt, hogy kijusson lányaihoz, akikkel három éve találkozott utoljára. A terv azonban nem sikerült, a pénzt nem sikerült összegyűjtenie, hiszen folyamatos fájdalmai miatt csak pár órában tudott dolgozni. 

Nem sikerült összegyűjteni a pénzt, egyedül karácsonyoztam. A lányokkal videóhívásban tudtam beszélni, ahogy eddig is, de csak pár szót tudtam mondani, mert gégemetszésem volt. Sok üzenetet váltunk, bírják még nélkülem. Mindig azt mondják, hogy nem baj ha nem jutok ki, csak gyógyuljak meg. Most úgy tűnik megtörtént

– mesélte a Ripostnak a gyöngyösi édesapa, akinek legújabb eredményei szerint eltűnt a rák a szervezetéből. A küzdelem azonban tovább folytatódik, Attila torkában ugyanis lett egy ödéma és gégemetszést kellett végrehajtani nála, hogy kapjon levegőt. Az édesapa így továbbra sem tud dolgozni és bevételhez jutni, enni és inni is nehezen tud és a beszéd sem megy neki pár szón kívül. 

– A legújabb szövettan alapján eltűnt a rák a szervezetemből, de a sugárkezelés miatt sajnos ödéma van a torkomban, amit gyógyszeresen kell kezelnem. Remélem, hogy hamarosan meggyógyulok és minél előbb láthatom a kislányaimat. Szeretnék vissza menni dolgozni és büszkén a fizetésemből élni. Illetve amikor meggyógyulok szeretnék majd segíteni valakinek aki hasonló helyzetben van – mesélt céljairól Attila, aki az egészségügyi problémákon kívül anyagi nehézségekkel is küzd munka hiányában.

Az édesapa mindent megtesz, hogy meggyógyuljon és újra láthassa lányait  Fotó: olvasói fotó

Most segítséget kell kérnie

Attila hónapok óta nem tud dolgozni teljes állásban betegsége miatt és semmilyen segélyre sem jogosult

Édesapám halála után örököltem tőle egy lakást, ám én nem ott élek életvitelszerűen. Mivel a lakás értéke meghalad egy bizonyos határértéket, így nem vagyok jogosult semmiféle segélyre sem. Beadtam a nyugdíjkérelmemet is, amit meg is kapnék, de még várjuk az olaszok válaszát az ott ledolgozott éveimről. Jelenleg így semmilyen bevételem sincs

 – részletezte Attila, akinek legalább havi 150 ezer forintra lenne szüksége ahhoz, hogy az alapvető dolgokat ki tudja fizetni, mint a gyógyszerek, élelmiszer és az üzemanyag a kórházi látogatásokhoz. 

Attila minden segítségért hálás ebben a nehéz időszakban. Tartós élelmiszernek és anyagi segítségnek is örülne, de hamarosan régi telefonja is feladja, amin lányaival szokott videóhívásban beszélni. Aki szeretné támogatni Attilát és az álmát, hogy eljusson lányaihoz, azok számára – olvasóink kérésére – Attila számlaszámát közzétesszük: 12032006 01881163 00100001

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek