merénylet

Fico merénylője: "éljen Ukrajna!"

Létrehozva: 2024.05.16.

A szlovák sajtóban újabb információk jelentek meg Juraj Cintuláról, a szlovák miniszterelnök merénylőjéről.

Szerda délután öt lövés érte Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A szomszédos ország kormányfőjét mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol több órás műtéti sorozat nyomán sikerült stabilizálni az állapotát. Az elkövetőt, egy ultraliberális írót még a helyszínen elfogták, kamerák előtt úgy fogalmazott, hogy azért akart végezni Ficóval, mert nem ért egyet a kormánya politikájával - írja a Ripost.

A merénylő
Juraj Cintula elmondása szerint azért követte el a merényletet, mert nem ért egyet Fico politikájával. Lehetséges, hogy az ukrán háború lehetett az indíték? Fotó: AFP

A 71 éves Juraj Cintuláról most újabb információk jelentek meg a szlovák sajtóban. A parameter.sk szemlézte az egyik ilyet, amiben arról írnak, hogy a merénylő már legalább egy korábbi kihelyezett kormányülés helyszínén is jelen volt. Az április 24-ei kihelyezett kormányülésen tüntetők fogadták a kormánytagokat. 

A TVNoviny szerint ezen a demonstráción Cintula is részt vett, és többek közt azt skandálta, hogy "éljen Ukrajna!" Már korábban is napvilágot láttak olyan híresztelések, amelyekben arra utaltak, hogy Robert Ficót azért akarták kivégezni, mert - Orbán Viktorhoz hasonlóan - nem támogatja a háborút, ő maga is a békét szorgalmazza.

A merénylet után egyébként a magyar kormányfő is üzent a szlovák kollégáját ért támadásra:

Mély megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico barátomat ért szörnyű támadásról. Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek