Félúton fordult vissza a pokolból: 10 százalék esélye volt a túlélésre, most újra járni tanul Péter
Két hónapja még élet és halál között lebegett, mindkét lábát amputálták, ám ma már komoly tervei vannak Igaz Péternek.
Igaz Péter élete gyökeres fordulatot vett február 2-án, amikor is egy vérmérgezésből fakadóan rosszul lett, ezért mentőt kellett hívnia hozzá az élettársának, Braun Diánának. A 35 éves, rábapatonai fiatalember néhány óra múlva már az életéért küzdött, miután gyakorlatilag minden szerve leállt.
Az az utolsó emlékképem, hogy a párom, Dia kihívja a mentőt, mert annyira rosszul voltam és jéghideg volt a testem. A következő, amire emlékszem, hogy magamhoz térek a mesterséges kómából a Korányiban az intenzív osztályon
– mesélte el Péter a Borsnak.
Ekkor 10 százalék esélyt adtak neki az orvosok a túlélésre, de végül sikerült megmenteni a fiatalember életét. Elkerülhetetlen volt azonban, hogy térdtől lefelé mindkét lábát amputálják.
– Bevallom őszintén, én azt gondoltam, amikor Dia kihívta a mentőt, hogy nincs nagy baj, most kórházba kerülök. Kiderül, hogy mi volt a baj, rendbe hoznak aztán legfeljebb 2 hét múlva már otthon leszek. Ezután képszakadás, majd az az első emlékem, ahogy kissé kótyagosan felébredek az altatásból és magamhoz térek. A bátyám ott ült az ágyam mellett a kórházban és azzal nyitott, hogy öcsém, van egy jó és egy rossz hírem: a jó hír az, hogy életben vagy…
Péter ekkor tudta meg, hogy új élet kezdődik számára. Mint mondta, azonnal tódultak a fejébe a kérdések: hogyan lesz ez után, hogyan és mit fog dolgozni? Az is megfordult a fejében, hogy párja, Dia elhagyja. Gyorsan és nevetve teszi hozzá, hogy kedvese mit reagált erre:
Azt mondta nekem Dia, hogy ha a derekamtól lefelé amputáltak volna mindent, akkor sem hagyna el, hanem hátizsákként hordana magával mindenhova.
Péter kedvese, Dia egyébként attól a perctől, hogy kihívta a mentőket, amikor csak tudott ott volt párja mellett, miközben odahaza a kislányáról sem feledkezhetett meg. Még arra is volt energiája, hogy megszervezze a látogatásokat, hogy kedvesével akkor is legyen ott valaki, amikor mesterséges kómában, gyakorlatilag élet és halál között lebegett.
– Amíg kómában voltam mindenféle butaságot álmodtam, hangokat is hallottam és mikor már magamhoz tértem, akkor jöttem rá, hogy azokat hallottam, akik körülöttem voltak és beszéltek hozzám. Szóval tényleg átjönnek a hangok, amikor az ember kómában fekszik.
Az egyik nővérnek is hallottam a hangját a mesterséges kóma alatt, de csak akkor tudtam hova tenni, amikor már magamhoz térve is hallottam ugyanazt a hangot.
Meg is kérdeztem tőle, hogy vitatkoztam-e vele, amíg altatásban voltam – emlékszik vissza ismét mosollyal a hangjában Péter.
A rábapatonai fiatalember már a rehabilitációt végzi az Országos Rehabilitációs Központban, ahol, egyre inkább erőre kap. Április 22-én megkapta a protézist a jobb lábára és május első napjaiban a bal is megérkezik. Közben már az edzéseket is elkezdte, heti három alkalommal.
Hihetetlenül boldog voltam, amikor a korlát és a művégtag segítségével talpra állhattam.
Viccesen hangzik, de örülök annak, hogy 35 évesen most megtanulhatok járni is. Minden erőmmel erre koncentrálok most, még a nem kötelező feladatokat is elvégzem, hogy ne kelljen véralvadás-gátló injekciót kapnom. Ugyanis ennyire félek a tűtől.
Kiemelte a kórházban és az Országos Rehabilitációs Központban dolgozó ápolók, gyógytornászok és orvosok hozzáállását, amiről csak a legjobbakat mondhatja. Rajtuk kívül pedig kifejezte háláját azoknak az embereknek is, akik a lakóhelyén, illetve szülővárosában összefogtak érte és gyűjtést szerveztek. De elmondta, hogy egy-egy idegentől SMS-ben, vagy Facebookon érkező biztató szó is hihetetlenül sok energiát ad neki és nagyon hálás ezekért.
Péternek ezeken felül van még egy plusz motivációja, amióta a gyógyulás útjára lépett: elhatározta ugyanis, hogy amikor újra tud majd járni, akkor kedvesével, Diával az oldalán meg sem áll majd az oltárig.
