Dráma

57 cigit szívott el naponta a tini: kis híján belehalt

Létrehozva: 2024.06.11.

Öt és fél órás műtéttel mentették meg a kamaszlány életét, aki nem is sejtette, milyen pusztítást okozott a dohányzás a szervezetében.

Öt és fél órán keresztül műtöttek az orvosok egy fiatal lányt, miután egy éjszaka összeesett a tüdeje. A tini a beavatkozás során is rohamot kapott. Valóságos csoda, hogy ma életben van: a szakemberek a halál markából szabadították ki. A mindössze 17 éves lány két éve, 15 éves korától kezdve szívott hevítős, elektromos cigarettát. Ezt látta a barátaitól, az osztálytársaitól, így meg sem fordult a fejében, hogy neki nem ezt kéne tennie. Épp emiatt igazi kontrollja sem volt afelett, mennyit szív. Mint utólag kiderült, napi 57 cigarettának megfelelő mennyiséget füstölt el. Ezen szám ismeretében aligha meglepő, hogy élet és halál közt lebegve szállították kórházba május 11-én. A brit Kyla Blight az eset után megfogadta: soha nem cigizik többet. Elárulta: nem is sejtette, hogy ez ilyen veszélyes – írja a The Sun.

A kamaszlány korábban már kétszer került kórházba: 2023 novemberében és 2024 februárjában. Akkor azonban még nem érezte úgy, hogy ekkora lenne a baj, illetve alighanem nem kötötte össze a dohányzással. Májusban, egy ottalvós bulin azonban egy barátnője aggódva hívta Kyla édesapját, Markot, miszerint a lány eszméletlen, és elkezdett kékülni. Kiderült: a tütejében egy lyuk keletkezett, a tüdeje emiatt összeesett. Életmentő műtét során távolították el a szerv egy darabját. A kislány állítólag szinte percekre volt egy szívrohamtól – azaz szó szerint az orvosok kezében volt az élete.

Pokoli volt az elmúlt pár hét 

– magyarázta a kilencgyermekes Mark, Kyla édesapja, aki most a lehető legtöbb szülő és kamasz figyelmét szeretné felhívni a hevítős elektromos cigaretták veszélyeire.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek