Diagnózis

"Fájt a gyomrom, az orvos azt mondta, már csak egy napom van élni"

P. E.

Létrehozva: 2024.06.30.

Egy nő, aki gyomorfájdalmakra ébredt, mindössze órákat kapott az életből a szörnyű felfedezés után.

Egy louisianai nő elmesélte, hogyan mondták meg neki az orvosok, hogy kevesebb mint egy napja van hátra, miután gyomorfájdalomra panaszkodott.

kórház, ápoló, beteg, páciens, ágy
Mit tennél, ha kiderülne, hogy egyetlen napod van hátra az életből?  Fotó: Pexels

A 24 éves Danielle Perea több mint öt éve kapta a lesújtó diagnózist, és ezen a héten a CBS News-nak adott interjújában elmondta, hogyan él még mindig. Felidézte, hogy egy vérrög keletkezett abban az érben, amelyik a vékonybélből szállítja a vért, így vért hányt, és a sürgősségi osztályra vitték, ahol csak erősödtek a tünetei.

– Csak azt látták, hogy minden teljesen fekete, nekrotikus, halott – mondta Perea. – Azt mondták a barátomnak: »Semmi esély, nem fogja túlélni ezt, fel kell hívnia a szüleit, hozzon ide mindenkit, akinek itt kell lennie«.

Az orvosok azt mondták a fiatal lánynak, hogy már csak 24 órája maradt hátra az életéből. Végül azonban dacolt az esélyekkel, másfél évig intravénásan táplálták, majd a transzplantáció megmentette az életét. A várva várt hívást 2020 júniusában kapta és azonnal rohant a klinikára. Ezek után egy 10 órás műtét következett.

– A sürgősségin felnyitottak és sokkot kaptak, mert a beleim elhaltak. Ekkor azt mondták a barátomnak, Luisnak, aki azóta már a férjem, hogy hívja össze a családot, mert alig 24 órám van és búcsúzzanak el tőlem – emlékezett vissza. Ezek után hospice-ellátásba helyezték át, ahol csak teltek a napok, várva az elkerülhetetlen halált. Egy hét után azonban már reménykedni kezdtek és ekkor fedezték fel, hogy van bélátültetési program.

A program vezetője, Dr. Kareem Abu-Elmagd ezt követően beleegyezett, hogy elvállalja Perea vékonybelének pótlásá. Ekkor áthelyezték az ohiói kórházba, ahol a vékonybelet szinte teljesen kimetszették. Állapota azonban hamarosan stabilizálódott, és több későbbi beavatkozást követően 2019 tavaszán készen állt arra, hogy felkerüljön a program transzplantációs listájára.

A következő évben intravénásan kapott tápanyagokból élt, mivel belek nélkül nem tudott normálisan étkezni. Ekkor egy újabb műtétre kényszerült a légcsövek károsodása miatt, amely hátráltatta az átültetést. Végül 2020 nyarán jött a mindent megváltoztató telefon, találtak megfelelő donort.

A lány betegsége alatt sem hagyta abba a tanulmányait. A Nyugat-Floridai Egyetemen végzett klinikai labortudományi hallgatóként, majd orvosi technológusként dolgozott a Pensacola's Ascension Sacred Heartban. Most már viszonylag normális életet él, azonban naponta legalább 40 tablettát kell bevennie.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek