Szívszorító

"Apukád odafentről vigyáz rád' – Hetedik szülinapját ünnepelte a nagybeteg Patrik

IF

Létrehozva: 2024.06.27.

Tegnap ünnepelte 7. születésnapját a kis Patrik, aki harcol a daganatos betegségével. A gyermek pár napja veszítette el édesapját, ám erről édesanyja még nem szólt a fiának.

Ahogy arról a Ripost korábban beszámolt, egyik pillanatról a másikra tört össze egy boldog család élete. A Kínában élő magyar férfinek, Attilának és feleségének Lucynak ugyanis meg kellett birkóznia azzal, hogy makkegészséges hitt kisfiuk, Patrik, minden előzmény nélkül görcsös rohamot kapott játék közben, összecsuklott, majd kómába esett. Később a vizsgálatok kimutatták, hogy daganat támadta meg a kisfiút. A gyermek jól reagál a kapott kezelésre, de meg kell küzdeni egy hatalmas veszteséggel is, ugyanis az édesapja pár nappal ezelőtt szívrohamban hunyt el, a család pedig még mindig nem merte elmondani a kisfiúnak, hogy az apukája többé nem fogja meglátogatni a kórházban. Patrik mindeközben tegnap ünnepelte 7. születésnapját.

Patrik nem értette miért nem az édesapja vitte be neki a Legót.  Fotó: Facebook/Patrikért

Patrik egy hétig feküdt kómában. Ez idő alatt az orvosai pedig a CT és MR-vizsgálatok alapján kiderítették, hogy a kisfiúnak vélhetően vírusos meningitise van. Ennek megerősítésére viszont több, igencsak költséges vizsgálatra lenne szükség, amit nem fedez a külföldi biztosítás, emellett számos kezelést is kap. Szülei egy percre sem hagyták magára imádott kisfiukat: minden egyes nap a kórházban ültek Patrik mellett, Lucyvel együtt Attila is végig fogta a betegséggel harcoló kisfia kezét. Ha ez nem lett volna elég teher számukra, újabb fájdalmas tragédia sújtotta az összetört családot: a fiáért aggódó Attila ugyanis június 21-én éjjel szívrohamot kapott és elhunyt.

Erre nincsenek szavak, de mégis el kell mondanom, hogy a drága testvérem, Ati nem fog már többé ebben a csoportban hírt adni imádott kisfia állapotáról, mert a mai napon tragikusan váratlanul, szívroham következtében elhagyta ezt a földi világot és az öröklétbe költözött

- írta az édesapa testvére, Renáta, aki azt is hozzátette, hogy szeretett testvére vélhetően a stressz okozta megpróbáltatásokba roppant bele.

A bejegyzésében kiemelte, hogy természetesen továbbra is a kis Patrik kezelése és gyógyulása a legfontosabb számukra, hiszen Attila is érte küzdött utolsó szívdobbanásáig. Patrik egyébkén június 25-én, vagyis tegnap ünnepelte 7. születésnapját. Édesanyja egyelőre nem merte elmondani a kisfiúnak, hogy mi történt az apjával. A beteg gyermek folyamatosan kérdezgeti az édesanyját, hogy hol van az apukája.

Patrik sosem látja többé édesapját  Fotó: Facebook/Patrikért

Lucynek egyelőre nem volt ereje elmondani Patriknak, hogy apa nem jön többé. Nem tudjuk, hogyan fog reagálni, mikor megtudja, mert folyamatosan kérdezi, hogy hol van...Nem érti, miért nem apa vitte be neki a kért legókat a kórházba

- folytatta Renáta. 

Rengetegen felköszöntötték a kisfiút a közösségi oldalán. Mindenki azt kívánja neki, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg és hogy a következő születésnapját már ne a kórház falai között kelljen ünnepelnie.

"Nagyon sok boldog születésnapot kívánok kis harcos, gyógyulj meg minél hamarabb." – érkezett az egyik komment.

Azt kívánom, hogy sokkal boldogabb szülinapjaid legyenek drága Patrik! Gyógyulj meg! Apukád odafentről vigyáz rád.

– írta egy hozzászóló.

- Drága kincs, gyógyulj meg mihamarabb! Isten éltessen még nagyon sokáig! – olvasható egy másik hozzászólásban.

Ahogy arról a nagynénje beszámolt, Patrik nagyon jól érezte magát, még játéktortát is készített. Renáta Patrik egészségügyi állapotáról is hírt adott. 

A főorvos azt mondta a 19. napi eredmény nem jó, de nem is rossz. A daganatos sejtek száma 0,29%, megnézik, hogy 46 nap múlva a rossz sejtek hány százaléka pusztul el.

 – írta.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek