Felháborító

Álmából riasztották fel a rendőrök Viktóriát: „Kifosztották az autóját!” - Fotók

M. N.

Létrehozva: 2024.07.27.

Tucatnyi autót tört már fel egy titokzatos alak Szegeden, a zsaruk hajtóvadászatot indítottak.

„Kifosztották az autóját!” - ezzel ébresztette a rendőrség kedden (július 23-án) a Szegeden élő Kovács Viktória Ágnest. A nő a lakásuk előtt a Lomnici utcában hagyta az autóját, abban a hitben, hogy teljes biztonságban lesz. Azonban tévedett, hiszen akkor még nem is sejthette, hogy egy autófeltörő férfi garázdálkodik a környéken…

Viktóriát a rendőrök ébresztették Fotó: olvasói

Hajnali négykor riasztott a rendőrség 

– kezdte az asszony, akinek a járőr elmesélte, hogy azért cirkálnak a környéken, mert az utcában van egy drogfogyasztó srác, aki sorra töri fel az autókat. 

- Azt mondták, hogy nézelődtek és meglátták, hogy tiszta üvegszilánk minden, ekkor mentek oda a kocsimhoz, aminek be volt törve az üvege. Rákerestek és ezután jöttek szólni nekem… Hívták a helyszínelőket, így reggelig ott álldogáltam mellettük - fejtette ki az áldozat, aki szerint a tolvaj azt hihette, hogy óriási zsákmányt talált az autójában, de csalódnia kellett.

Az a „poén”, hogy még nyitva is volt a táska, amit az autóban hagytam

 – meséli.

Portörlő, meg házilag bekevert tisztítószer volt benne… Volt még a kocsiban egy porszívó is és a szemüvegem. Csak az utóbbit vitte el és a táskát.

- Betörte az üveget, de már annyi esze nem volt, hogy hátra nyúljon kinyissa az ajtót és onnan vegye ki az értékeket. Helyette a két ülés között próbálta kihúzni a porszívót, ami így elakadt, azt ott kellett hagynia - mondta Viktória.

Kiderült, hogy nem csak az ő autója járt így Fotó: olvasói

A lakók szerint már többször számon kérték a férfit a rendőrök.

- Miközben helyszíneltek a rendőrök, jöttek a helyiek. 

Ők mondták, hogy már elkapták korábban a srácot és a motorházra is fektették, de nem történik semmi vele, mert nincs elég bizonyíték.

 Arra várnak, hogy legyen elég feljelentés. Most nekem a nagy semmiért óriási kárt okozott. A szemüvegem több, mint 50 ezer forint volt az új üveg pedig a szerelő díjával együtt többe fog kerülni, mint maga az autó… Remélem hamar tesznek ellene valamit, mert állítólag környező utcákban is többen jártak hasonló képen… - zárta.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek