Szintézia

Furcsa állapottal küzd a fiatal anyuka, érzi a szavak ízét

Bors

Létrehozva: 2024.07.30.

A férje nevét hallva nem a legkellemesebb ízt érzi. Más megdöbbentő tényt is elárult.

A 30 éves Sarah Gann szinesztéziával él, egy neurológiai állapottal, amelynek következtében az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet. A nő esetében ez azt jelenti, hogy ha lát, vagy hall bizonyos szavakat, akkor ízeket is társít hozzájuk.

Mint azt a nő elmondta, akkor például papír ízét érzi, amikor a barátja nevére gondol - írja a Mirror. A "kék" szó ellenben csokoládés ízt kelt a számára. Nem minden szó idéz fel ízeket Sarahában, de sok mindennapi szó igen, bár a saját neve meglepő módon „íztelen”.

Mindig is ízleltem a szavakat, de amikor középiskolában szóba hoztam egy barátomnak, ő nem értette. Nem mindig szeretem ezeket az ízeket, mert például az óra szó nekem tej ízű, és nem vagyok nagy tej rajongó, így az nem kellemes. Fiatalabb koromban nagyon furcsán éreztem magam emiatt, de most már elég szórakoztatónak találom. Ez mindenképp egy beszédtéma az emberekkel – mindig tudni akarják, hogy az ő nevük milyen ízű

– árulta el az arkansasi pedagógus, aki  intenzívebben érzi a szavak ízét, amikor ő maga mondja ki őket. Az érzés akkor a legerősebb, amikor egyszerre látja és hallja a szavakat.

Érdekes módon saját és két gyermeke neve nem idéz elő ízeket. Hozzátette, a kedvence a Brandon név, mert az olyan, mint egy csokoládés cukorka.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek