Felfedezés

Hatalmas áttörés a Hold benépesítésében: vizet találtak a talajban

K.B.

Létrehozva: 2024.07.25.

Egyre több jel utal rá, hogy lakhatóvá tehetjük a Holdat.

A nemzetközi űrkutató szakemberek azon dolgoznak évek óta, hogy kitalálják, hogyan tudná az emberiség lakhatóvá tenni a Holdat. Különböző ötletek megvalósításán dolgoznak mostanában a NASA szakemberei is: volt már szó barlangban elhelyezett lakóházakról, 3D technológiával készülő épületekről, modern növénytermesztési módszerekről, és arról is, hogyan lehetne a Hold földjét (regolitját) nitrogénnel dúsítani. Most azonban nem ők, hanem a kínai kollégáik értek el hatalmas áttörést, ugyanis vizet találtak a Hold talajában. Ezzel még egy lépéssel közelebb kerültünk a Hold-terv megvalósításához.

hold
A Hold lehet az emberiség következő lakóhelye /Fotó: @Pexels

Most a DailyStar számolt be róla, hogy elsőként talált vizet egy kínai űrszonda a Földre hozott mintákban. A Kínai Tudományos Akadémia ugyanis víz molekulákat talált a Hold talajában, ami megerősíti azt a reményt, hogy egyszer állandó emberi jelenlét lehet az égitesten. 

Eredményeink arra utalnak, hogy a vízmolekulák a Hold napsütötte területein is megmaradnak hidratált sók formájában

 - idézte a lap a kutatókat. Ez a hidratált ásvány 40 százaléknyi vizet tartalmaz, és nagyon hasonlít a Földön felfedezett novograblenovit nevű kristályos anyagra, amelyet egy orosz vulkánnál azonosítottak. Ez alapján a "holdvíz" vulkáni eredetű lehet.

Barlangbázis a Holdon

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy egy olasz tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport felfedezett a Holdon egy olyan barlangot, ami szerintük tökéletes helyszín lehet egy leendő holdbázis megépítéséhez - írja a Guardian brit napilap online kiadása. A portál beszámolója szerint a kutatók már régóta keresnek ilyen geológiai képződményeket az égitesten, mivel tudományos körökben széles körű egyetértés van abban, hogy egyedül ezek képesek hosszútávon biztonságot nyújtani az emberek számára a szélsőséges viszonyok között.

3D nyomtatott házaké a jövő

2050-re 3D nyomtatott házak lephetik el a Holdat. A NASA már egyenesen odáig ment, hogy partnerszerződést kötött egy hatalmas 3D-nyomtatással foglalkozó céggel azért, hogy olyan lakóházakat alakítsanak ki, amelyek biztonságos életteret biztosítanának az extrém körülmények között is. A legfontosabb előnye a 3D nyomtatásos technikával készülő épületeknek, ha minden jól megy, akkor akár 48 óra alatt képesek lehetnek a tudósok felhúzni egy-egy lakóépületet.

A modern növénytermesztéshez nincs szükség földre

Az Európai Űrügynökség egy olyan módszerrel kívánja kiküszöbölni a megművelhetetlen Hold regolitját, hogy nem földbe ültetett növényeket termesztenének a Holdon, hanem függőleges kerteket alakítanának ki. Ezt hidroponikus gazdálkodásnak nevezik, ilyenkor a tápanyagot a talaj helyett a vízbe pumpálják bele, és innen szívják fel a növények.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek