Eltűnt

Összeomlott a család: holtan találták meg az erdőben az eltűnt 17 éves lányt

P. E.

Létrehozva: 2024.07.08.

Mindössze öt nappal az eltűnése után holtan találták meg az eltűnt tinit.

Egy 17 éves eltűnt lányt holtan találtak az erdőben egy forgalmas út közelében – egy tinédzser fiút pedig a meggyilkolásával vádolnak.

gyertya, gyász, tragédia, halál
Fotó: @Pexels

Trinity Bostic, a Macon megyei középiskola egyik végzősének holttestét július 3-án találták meg, mindössze öt nappal az eltűnése után. A Tennessee-i Közlekedési Minisztérium egyik dolgozója a 386-os út fasora közelében találta meg a maradványait a tennessee-i Hendersonville-ben. Egy 17 éves fiút gyanúsítanak a gyilkossággal, vádat emeltek ellene.

Trinity eltűnését eredetileg június 29-én, szombaton este jelentették. A barátokat és a családot lesújtotta a tinédzser elvesztése.

Kathy Duffer, Trinity közeli barátja a Fox 17-nek elmondta: „Izgatott volt az érettségi miatt. Nagyon okos lány volt. Intelligens volt, szorgalmasan tanult".

Duffer és Trinity barátok lettek, ahogy ketten közös projekteket készítettek a közösségben.

– Trinity szeretett beszélni. Most is úgy hallgatnám! – mondta.

„Egyszerűen teljesen összetörtem” – mondta Duffer, amikor meghallotta, hogy fiatal barátja életét vesztette. "Egyszerűen nem hittem el... Utoljára a Walmartban láttam Trinity-t. És megölelt, és megköszönt mindent, amit érte tettem".

Trinity osztálytársai a GoFundMe oldalon indítottak gyűjtést, hogy segíteni tudják a családját.   

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek