Békemisszió

Szijjártó Péter: Magyarország agresszív háborúpárti hisztériával került szembe a békemissziója miatt

Létrehozva: 2024.07.22.

Magyarország agresszív, összehangolt, a valóságot sok esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyó háborúpárti hisztériával került szembe a békemissziója miatt az európai uniós külügyi tanács ülésén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető sajtóértekezletén közölte, hogy "összehangolt, hisztérikus, sokszor hazugságokra épülő, a valóságot sok esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyó, megcsúfoló támadássorozatra" került sor a magyar békemisszióval, a kormány békepárti politikájával szemben.

BISLIMI, Besnik; SZIJJÁRTÓ Péter
Fotó: Szigetváry Zsolt

Kiemelte, hogy az EU Ukrajna-stratégiája az elmúlt két és fél évben csúfosan megbukott, a béke egyre csak távolabb kerül, a szankciók pedig egyre jobban fájnak a kontinens gazdaságának.

 

Persze lehet a homokba dugni a fejünket, mint azt néhány európai politikustársam meg is tette, és ezt a Kreml propagandájának állították be, de ez az igazság

 

- fogalmazott.

Leszögezte, hogy ehelyett változtatni kellene a megközelítésen, és békestratégiára lenne szükség, de a sikerhez mindenképp újra kell nyitni a diplomáciai csatornákat.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten a svájci és az orosz külügyminiszter is találkozott, az amerikai és az orosz védelmi miniszter telefonon tárgyalt, az ukrán elnök pedig Donald Trumppal beszélt.

 

Tehát most már mindenki elkezdte használni a diplomáciai csatornákat, egyedül itt, Brüsszelben és az európai fővárosokban állítják, hogy ez illegitim, ezt nem lehet csinálni, és aki a diplomáciai megoldások mellett érvel, az oroszpárti

 

 - mondta.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az ülésen rámutatott az elhangzott hazugságokra, így például arra, hogy a magyar fél a békemisszió során soha nem állította azt, hogy az EU képviseletében járna el, senki nem próbálta ezt a látszatot kelteni.

A békemisszió első találkozóit követően három javaslat fogalmazódott meg: a diplomáciai csatornák újranyitása Oroszországgal, a politikai konzultáció Kínával és a kommunikáció a globális Déllel - sorolta. Kifejtette, hogy utóbbiról minden EU-s tanácson szó van, és a Kínával való kapcsolattartás fontosságát is sokan hangoztatják.

 

"Ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban hány európai vezető találkozott a kínai elnökkel, meg majd hányan fognak a közeljövőben, hát hosszú a lista" - jegyezte meg.

Illetve arra is kitért, hogy a diplomáciai csatornák újranyitását illetően vannak nézetkülönbségek, de ez abszolút legitim vitakérdés, és a vita lehetőségének elutasítása nem egy demokratikus hozzáállás.

 

Az egész világ kezd ébredni, a diplomáciai csatornák újra elkezdenek izzani, kivéve az európai államok, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a stratégiát kell vinni, amit eddig

 

 - sérelmezte, aláhúzva, hogy ez csak még több halottat fog eredményezni és még inkább meghosszabbítja a háborút.

A miniszter arról számolt be, hogy "fantasztikus bosszút ötlöttek ki Brüsszelben", méghozzá azt, hogy ellehetetlenítenék a Budapesten augusztus végére tervezett informális külügyi tanácsülést. "Egészen gyerekes, és tényleg nem akarok megbántani senkit, de talán óvodás szintű is ez a vita" - vélekedett.

Közölte, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője dönt arról, hogy hol és mikor, formális vagy informális keretben kerüljön megrendezésre a külügyi tanács ülése, s utóbbi esetben intézményesített szokás, hogy ezt a soros elnökséget adó tagállamban hívják össze.

 

És mi erre fel vagyunk készülve. Ha a külügyi főképviselő Budapestre hívja össze a tanácskozást, akkor nagy örömmel fogadjuk a külügyminiszter kollégákat a megfelelő magyar vendégszeretettel. Ha meg úgy dönt a főképviselő, hogy nem Budapesten akarja összehívni ezt az ülést, hanem Brüsszelben, akkor majd jövök, aztán akkor majd Brüsszelben lesz az ülés

 

 - emelte ki.

Érintette azt is, hogy jó páran amellett érveltek, hogy meg kell tartani az ülést Magyarországon, mások pedig azt hangoztatták, hogy nem hajlandóak ezen részt venni, sőt még egy olyan "furfangos" javaslat is volt, hogy Ukrajnában kerüljön sor a tanácskozásra, amihez egyhangú határozatra lenne szükség, de a kormány ezt semmiképp nem fogja támogatni.

Végül tudatta, hogy egyedül Szlovákia állt ki Magyarország mellett, ráadásul egyenesen, világosan. 

 

A szlovák külügyminiszter-helyettes, aki itt volt, világosan elmondta, hogy nekik nincsen semmi kifogásuk és kritikájuk a magyar miniszterelnök békemissziójával szemben

 

 - fejtette ki.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek