Szívszorító

Újra megtörtént a tragédia: egy kétéves kislányt hagytak az autóban a 42 fokos hőségben

K.B.

Létrehozva: 2024.07.12.

A gyermeket a saját édesapja hagyta bent a kocsijában.

Nem tudni, hogy hány kisgyermeknek, vagy kisállatnak kell még meghalnia, hogy rájöjjenek az emberek, hogy semmilyen körülmények közt sem szabad hosszú időre bezárni őket a kocsiba, miközben odakint tombol a nyár. A legutóbbi tragédia kapcsán pontosan a semmilyen körülmények közöttre szeretnénk felhívni a figyelmet, ugyanis egy amerikai édesapa is azért gyászolhatja most a kislányát, mert azt feltételezte, hogy a gyermekének nem lesz semmi baja, ha megy az autó klímája, miközben ő bemegy a házukba megkeresni valamit. A technika azonban felmondta a szolgálatot, a kétéves csöppség pedig életét veszítette az apja gondatlanságából.

Sose hagyjátok nyáron a kocsiba zárva a kisgyermekeiteket /Fotó: Pexels

Az Unilad számolt be róla, hogy az édesapa, Chris Scholtes azt gondolta, hogy magára hagyhatja több mint fél órára a kétéves gyermekét a kocsiban, ha közben megy a klímaberendezés, azonban így is megtörtént a legrosszabb. A kocsi klímája leállt, a gyermek pedig szörnyű kínok között életét veszítette a felforrósodó járműben, miközben a férfi a házukban keresett valamit. A férfi azonnal értesítette a 911-et, és a mentősök kórházba szállították a gyermeket, de az életét már nem tudták megmenteni. 

A gyermek édesanyja - aki az említett kórházban dolgozott aneszteziológusként - néhány órával később halottnak nyilvánította a kislányát.

A rendőrség nyomozást indított az ügy körülményeinek megismerésére, és azért, hogy eldöntsék, hogy véletlen baleset volt-e. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek