Gyász

„Napi szinten hiányzik!” - már csaknem egy hónapja gyászolják a szanki postás Marikát

Bors

Létrehozva: 2024.08.27.

A darázscsípésben elhunyt asszonyt azok is szerették és tisztelték, akik alig ismerték.

Egy országot sokkolt annak a tragédiának a híre, mely arról a postásként dolgozó Marikáról szólt, aki munkája közben egy darázs csípésébe halt bele tragikus hirtelenséggel. A gyászolók azóta sem felejtik őt, még akkor sem, ha alig ismerték.

elhunyt, gyász, postás, darázscsípés, szank, magyar posta, marika, mária, marcsika,
A darázscsípésben elhunyt 53 éves szanki postást továbbra is gyászolják ismerősei, szerettei Fotó: MW

A július 22-én történt borzalmak híre nemcsak a pár ezer fős Bács-Kiskun vármegyei Szank utcáit rázta meg, hanem a környező településeken is híre ment. Bócsa, Bodoglár és Jászszentlászló lakosai is pillanatok alatt értesültek róla, hogy mi történt az 53 éves postással, M. Cs. Máriával, akit a Magyar Posta közleményében saját halottjának tekintett - adták hírül akkor.

A helyi postára kifüggesztett fekete zászló és az ott élők hangulata is arról árulkodott, hogy milyen rengetegen gyászolták Marikát vagy ahogy egyesek hívták Marcsikát, akinek az elbeszélések szerint annyi ereje még volt, hogy miután megcsípte a darázs, a postáig még elmenjen és annyit mondjon, hogy egy darázs megcsípte, majd szinte azonnal összeesett és mentőt is kellett hívni hozzá - árulta el akkor a Ripostnak Kata.

Itt mindenki ismerte és szerette

- mondta a Ripostnak Halasi Ferencné a Jászszentlászlón élő családcentrikus asszonyról, aki gyakran betért hozzá egy-egy csésze teára, hogy unokáikról beszélgessenek.

Hiába a mentők, a mentőhelikopter, a közeli kórház személyzetének segítsége, Marikát sajnos már nem tudták megmenteni. Bár több mint egy hónap eltelt a tragédia óta, nemcsak a családja és a szerettei, hanem azok az emberek is gyászolják őt, akik szinte alig, mondhatni csak futólag ismerték őt.

Marika a mindenki Marikája volt. Őt mindenki ismerte és szerette a faluban. Munkáját, jókedvvel és alázattal végezte

- osztotta meg lapunkkal Edit, aki szerint Marikának mindig, mindenkihez volt pár kedves szava.

Tragikus szerencsétlensége mélyen megrázott, és napi szinten hiányzik!

- hangsúlyozta Edit, akihez bár nem állt annyira közel Marika, mégis nagyon szerette és tisztelte őt. Marika férjét és öt gyermekét hagyta hátra, melyet követően a Szankkal szomszédos települések lakosai is örökké emlékezni fognak rá, jóval az augusztus 16-ai temetés után is.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek