Földrengés

Még a berendezési tárgyak és csillárok is megmozdultak: földrengés volt Magyarországon

B. V.

Létrehozva: 2024.08.13.

A 4,4 magnitúdójú földmozgást több vármegyében is érezték.

Földrengés rázta meg Magyarországot kedd reggel: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 8 óra 43 perckor, mintegy 15 kilométerre a magyar határtól, Kapronca közelében volt a rengés epicentruma 4,4 magnitúdóval, amit leginkább Zala vármegyében éreztek, Horvátország közelsége miatt. 

földrengés
Zalában érezték leginkább a földmozgást itthon

Eddig Zalaegerszegről, Pécsről, Őrtilosból, Nagykanizsáról, Kaposvárról, Szekszárdról, Komlóról és Marcaliból érkeztek bejelentések, de a földrengést több határközeli településen is érezhették. 

– közölte Facebook-oldalán a katasztrófavédelem, míg Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt nyilatkozta, károkról a rengést követő első félórában nem érkezett bejelentés. 

Nagykanizsán és környékén a közösségi oldalak bejegyzései és az MTI tudósítója által tapasztaltak szerint több helyen megmozdultak, recsegtek vagy összekoccantak a bútorok, berendezési tárgyak, kilengtek a csillárok. A szabadban állók is érezték az enyhe morajlást és a földmozgást, akadt, aki az autójában ülve is érzékelte a rengést.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek