Hőhullám

Katasztrófával fenyeget a nyár végi kánikula, most azt is eláruljuk, hogy miért

Bors

Létrehozva: 2024.08.30.

A nyár utolsó hétvégéjén extrém hőséggel kell számolni. Az ilyen mértékű meleg ráadásul már számos gondot is okozhat.

Nem elég, hogy napok, sőt, hetek óta szenvedünk a pokoli kánikulától, augusztus 20. után is kifejezetten meleg időnk van. Ráadásul nem csupán a nyár utolsó hétvégéjén marad velünk ez az idő, melynek hatásitól már komolyan szenvedünk.

időjárás, előrejelzés, meleg, hőség, kánikula, forróság, extrém, nyár, ősz,
A meteogyógyász szerint rengeteg tünettel jár a napok óta tartó hőség, mely továbbra sem ér véget Fotó: Köpönyeg

Tartós, az ősz kezdetébe belenyúló hőhullámról kell beszélnünk. Ez mindenki állapotát befolyásolja és nagyon komoly hatással van ránk, éppen ezért mindenkit érint

- hívta fel a figyelmet dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója. Ennek a brutális melegnek és szárazságnak a mezőgazdaság, a termény, a növények, az állatvilág szempontjából is hihetetlen hatásai vannak. Ez pedig ránk emberekre is hat, nemcsak közvetlenül, de közvetetten is.

- Itt már nem csak arról van szó, hogy egyik nap hidegfront, másik nap melegfront hatásait érezzük, hanem arról, hogy a teljes ökoszisztémára hatással van a brutális meleg - jegyezte meg a meteogyógyász, aki szerint ez az időszak az augusztussal sem ér majd véget. Szeptember első hetében is olyan meleg lesz, ami szinte elviselhetetlen lesz azok számára, akik most mennek óvodába, iskolába.

- Egyre kevesebb esély van a felfrissülésre, melyen a záporok, zivatarok sem segítenek, hiszen csak párássá teszik a levegőt, ami miatt még melegebbnek érezzük majd a levegőt - tette hozzá a szakember, akinek szavait az előrejelzések is alátámasztják, melyek szerint a jövő hét közepéig csak romlani fog a hőhullám.

Visszatérnek a komoly hőegyensúlyi zavarok, a hőgörcsök, a hőkifáradás és aki nem veszi komolyan, hogy ne terhelje túl magát, ne menjen a napra, és nem pihen eleget, a hőguta miatt is jobban aggódhat

- árulta el dr. Pintér Ferenc, aki szerint a hőegyensúly megtartásáról is gondoskodni kell, ami most még nehezebb lesz, mint eddig.

- A krónikus problémák súlyosbodása, a cukorbetegség, a szív és légzési nehézség, a mellkasi diszkomfort érzet romlása, a vérnyomás ingadozása és a fejfájások teljes spektruma várható ebben az időszakban. Ami pedig az alvásproblémákat illeti, továbbra is tapasztalható lesz, hogy keveset, rosszul és nehezen alszol majd - figyelmeztet a meteogyógyász.

A Köpönyeg előrejelzése szerint szombaton napos, száraz időre van kilátás. A kánikulán az északnyugati tájak kivételével többfelé élénk északkeleti szél enyhíthet. Hajnalra 15-22 fok csökken a hőmérséklet, délután 31-37 fokig emelkedik. Vasárnap a szombatihoz hasonló napos, száraz időre készülhetünk kevés gomolyfelhővel. Délutánra 32-37 fokig melegszik a levegő.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek