Felkavaró haláleset

Örökké gyűlölni fogják magukat a szülők: ötéves kis angyal reppent a Mennybe

H. A.

Létrehozva: 2024.08.28.

A család sokkot kapott a tragédiát követően.

Tragikus módon vesztette életét egy ötéves kisfiú Utah-ban. Brooks Thomas Wilson a múlt hét során odahaza tartózkodott a családjával, amikor rátalált a szülei hálószobájában egy 9 mm-es kézifegyverre, és véletlenül fejbe lőtte magát vele.

Iszonyú balesetben hunyt el egy ötéves kisfiú / Fotó: GoFundMe

A lövésre odasietett a kisfiú édesapja is, aki, miután megpillantotta a súlyosan megsérült gyermeket, kétségbeesetten próbálta őt újraélesztéssel megmenteni, de hiába: Brooks a helyszínen életét vesztette. A rendőrség későbbi elmondása szerint nem gyanít szabálytalanságot, és nem emeltek vádat a szülők ellen sem. A vizsgálat, amely magába foglalja az orvosszakértő jelentését is, előreláthatóan több hónapig el fog tartani.

A gyászoló szülőknek, Kristin és Bryan Wilsonnak Brooks-szal együtt négy közös gyermeke született. A család a szörnyű balesetet követően egy nyilatkozatot adott ki, amelyben a kisfiú halálát elképzelhetetlen tragédiaként írták le, mialatt felhívták a figyelmet arra, milyen kulcsfontosságú bizonyos óvintézkedéseket megtenni, a gyermekek biztonsága érdekében.

Ez a szívszorító eset egy nagyon fontos leckéket tanított meg nekünk, és mélységesen sajnáljuk, hogy így alakult. Összetört a szívünk, és reméljük, hogy a családunk vesztesége megrendítő emlékeztetőül szolgál arra, hogy milyen gyorsan változhat az élet

- olvasható a közleményben, a Mirror beszámolója szerint.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek