Megszólalt a negyedikről kizuhanó székesfehérvári lány: „Hallottam a szirénákat, de tudtam, hogy nem érnek ide, ugranom kell”
Kittinek végig kellett gondolnia, hogy megpróbál a forró lángokon keresztül kimenekülni az égő lakásból vagy kilóg az ablakán és addig tartja magát, míg meg nem érkezik a segítség. A fiatal lányban az tartotta a lelket, hogy tudta, nem így és nem most akar meghalni.
Ahogy a Bors megírta, tűz ütött ki július 28-án Székesfehérváron egy négyemeletes ház felső emeleti lakásában az Almássy lakótelepen. A lakásban egyedül a 18 éves K. Kitti volt, akinek végül az ablakán keresztül kellett kimenekülnie az égő otthonából. Kapaszkodott az ereszbe, tartotta magát, de végül amikor már nem bírta tovább, leugrott a negyedikről. Lapunknak Kitti mesélte el a sokkoló részleteket.
Lángolt a konyha és a nappali
- Igazából nem is tudom, hogy mire riadtam meg, de felugrottam az ágyból
– kezdte lapunknak Kitti. - Kinéztem a szobámból a mellette lévő konyhába és azt láttam, hogy a szekrénysor teteje és minden más is lángol, a nappaliba meg nem látok ki, mert akkora a füst. Még a színe is megváltozott az egész szobának. Minden tiszta piros és fekete volt. A lángokat nézve döntöttem el, hogy menekülnöm kell valamelyik irányba, de a kijárati ajtó túl messze volt tőlem, meg amúgy se léptem volna bele a tűzbe, ezért úgy döntöttem, hogy kimászok a szobám ablakán. Úgy gondoltam, hogy ott kapok levegőt is, meg így nem ér el a tűz olyan gyorsan.
„Kiabáltam, hogy mentsenek meg!”
- Kimásztam a párkányra és az ablakomba kapaszkodtam
– folytatta Kitti. - Ekkor kezdtem el kiabálni segítségért és vártam a tűzoltókat. Legelőször nem hallották meg, vagy nem sikerült időben reagálni. Ám ezután nem sokkal jöttek lakók és mondták, hogy hívták a tűzoltókat. Kiabáltak fölfelé, hogy el ne engedjem, tartsam magam, le ne essek. Az egyik szomszéd kérdezgette, hogy egyedül vagyok-e a lakásban. Mondtam, hogy igen, meg az állataink. Ekkorra már megégett valahogy a kezem, nem tudom, melyik pillanatban, de fel volt hólyagosodva. Bejött a szobámba a tűz, éreztem a forróságot és egyre nagyobb volt a füst is. Ekkor másztam arrébb, hogy ne tudjon elérni…
„Hallottam a szirénát, de még túl messze voltak”
- Felkapaszkodtam az ereszre és az egyik lábammal kitámasztottam magam a falhoz, a másikkal pedig még álltam az ablakpárkányon
– emlékezett vissza. - Nagyon ijesztő volt, mert nem voltam biztos benne, hogy az eresz nem ereszt el. Így lógtam és kapaszkodtam percekig. Ezután kezdett el csúszni a kezem, meg fájt is, de ekkorra már annyira elterjedt a tűz a szobámban, hogy az ablakok elkezdek repedezni. Ha reped, akkor pedig törik is. Innentől kezdtem félni tőle, hogy ki fog robbanni rám az ablak és akkor attól biztos leesek. Elkezdtem gondolkozni, hogy mi legyen, mit tegyek. Ekkor hallottam meg a szirénákat, de még elég messze voltak, tudtam, mire kitalálnak valamit, hogy hogyan szedjenek le…. Erre nem lesz időm.
„Tudtam, hogy ugranom kell”
- Azon kezdtem el gondolkozni, hogy leugrok, viszont még nem mertem magamnak bevallani, de muszáj volt végiggondolni
– meséli Kitti. - Az tartotta bennem a lelket, hogy nem lehet, hogy most találkoztam utoljára a barátaimmal, hogy utoljára voltam nyaralni, hogy utoljára láttam a szüleimet, hogy épp előtte vesztem össze a testvéremmel… Dühöt és élni akarást éreztem. Úgy voltam vele, hogy csak azért is túlélem! Olyan is volt bennem, hogy úgy is túl fogom élni, ha itt még nekem dolgom van, ebben hittem. Alattam még a szomszédok gondolkoztak, hogy hozzanak-e pokrócot és segítsenek nekem… de végül erre nem volt idő. Amikor tudtam, hogy le fogok ugrani, akkor néztem, hogy hová kellene és tudtam, hogy nem eshetek betonra. Épp előtte beszéltük apával, hogy ilyenkor úgy lehet talán túlélni, hogyha bokorra esik az ember, így kinéztem alattam egy bokrot, de nem tudtam felmérni a távolságot.
A stressz kitörölte Kitti agyából a zuhanás pillanatát
- Nem emlékszem arra, hogy elengedem az ereszt és leugrok
– mondta. - Az esés sincs meg és a földet érés sem. A következő pillanatban kinyitottam a szememet és ott álltak körülöttem és nézték, hogy jól vagyok-e. A stressz miatt biztos kikapcsolt az agyam. A félelemre emlékszem, de másra nem. Teljesen magamnál voltam, de azt éreztem, hogy innen én biztos nem kelek fel, mert nincs erőm hozzá. Emlékszem, akik odajöttek körém álltak, nehogy rám essen valami. Ezután a mentősök is ott voltak, beraktak az autóba és elvittek a kórházba.
A vízforraló hibásodhatott meg
- Amikor apa beért hozzám a kórházba, azt kérdeztem tőle, hogy az orrom elferdült -e és, hogy épségben van-e az arcom…
- nevetett. - A vizsgálatok után kiderült, hogy lábfejtőcsontom törött el, a csuklómban is van törés, meg a könyökömben is, illetve a karomon égési sérülés. Erre a karomra tetováltattam pont előtte pár héttel egy angol szöveget, miszerint: „Bármire képes vagy!” Hiszem, hogy nekem ez is erőt adott… Több napig voltam kórházban, majd végül hazaengedtek. Valószínűleg a konnektorba dugott vízforraló hibásodhatott meg, az okozhatta a tüzet, de a vizsgálat még tart – zárta.
Kitti életét az mentette meg, hogy a ház alatti bokorra esett.
