MÁV

Megtette a bejelentést a MÁV a Keleti Pályaudvarról: mindenki ezt akarta tudni

Létrehozva: 2024.08.27.

Végre elmondták, mi a helyzet.

Befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya-felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform kedden kora délután az MTI-vel. A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt személykocsija. Senki nem sérült meg, de a baleset a vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat okozott.
A vasúttársaság most azt írta, a műszaki mentést már vasárnap éjszaka megkezdték, hétfőn kora délután az utolsó kisiklott kocsi beemelése is megtörtént. A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna - tették hozzá.
Már vasárnap késő estétől a MÁV mintegy száz munkatársa dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán - közölték. A helyreállítást követően kedd hajnaltól a hatvani, a miskolci, valamint az újszászi, a szolnoki, illetve a békéscsabai vonalon a vonatok nagy része a Keleti pályaudvarra érkezett, mert a Kőbánya-felső felé vezető három vágányon feloldották a korlátozásokat, majd a délelőtti órákban fokozatosan állt vissza a rend a hegyeshalmi és a pécsi vonalon is, miután a két ferencvárosi vágányon is megindulhatott a forgalom. Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak - áll a vasúttársaság közleményében.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek