Rendőrség

Őrizetbe vették Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét

Bors

Létrehozva: 2024.08.14.

Módosítva: 2024.08.14.

Az eset kapcsán Gyurcsány Ferenc kirohanást intézett a Facebook-oldalán.

A nyomozó főügyészség nemrég közölte, összehangolt akciót hajt végre szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál. Ennek apropóján úgy tűnik, magát Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét is letartóztatták – írja a Ripost

sziréna, rendőrség
Fotó: Pixabay

Erről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője közölt információkat a közösségi oldalán. 

A baloldal vezetője közösségi oldalán nyilvánvaló politikai provokációnak és aljasságnak nevezte az őrizetbevételt, majd közölte, 

 

jelen esetben a kényszerintézkedés valójában arra szolgál, hogy megtörje, megfélemlítse, megalázza a gyanúsítottat.

Ezek után a korrupt polgármestert védő Gyurcsány féktelen orbánozásba kezdett és azt állította, egyértelműen politikai oka volt az őrizetbe vételnek. 

Mint ahogy nyilvánvalóan nem egy kerületi rendőrkapitány döntött arról se, hogy egy politikával átitatott ügyben börtönbüntetéssel fenyegetett eljárást kezdeményez Donáth Anna, Gurmai Zita és Herényi Károly ellen. Ugyan kérem!

– jelentette ki a politikus. 

Amint arról már korábban is beszámolt a Ripost, szeptemberig börtönben marad az óbudai korrupciós botrány kulcsfigurája, a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor. A III. kerületi kenőpénzes ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük az óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség.

Mindkét személy az óbudai korrupciós botrány miatt került a hatóságok célkeresztjébe. Az ügy hátteréről 2021-ben Anonymous számolt be több alkalommal. Az álarcos alak által közzétett anyagok közül a „legütősebb” az volt, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint feltételezhetően kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

Óbuda alpolgármesterénél is landolhatott kenőpénz

Az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. 

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

Nem kellett rá sokat várni, és az is kiderült (legalábbis a gyanú szintjén), hogy kikhez került a pénzek egy jelentős része. Ugyanis néhány hete őrizetbe vették, majd letartóztatták a minősített vesztegetéssel gyanúsított Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy bizalmasát, velük együtt a botránynak összesen már tíz gyanúsítottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az alpolgármestert azzal gyanúsítja, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezésére fiktív szerződéseket kötöttek. 

Korábban Kiss László érintettségével kapcsolatban az ügy egyik szereplője azt vallotta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. 

Azt persze az ügyészek nyilván vizsgálják, hogy itt klasszikus befolyással üzérkedéssel van-e dolguk, azaz Kissre csak hivatkoztak a bűnözők, ám valójában a pénzt ők tették zsebre, vagy pedig korrumpálták a DK-s polgármestert.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek