Hoppá!

"Az exem szakítás után visszakérte az eljegyzési gyűrűt - nagyon meglepődött azon, amit ezután kapott!"

H. A.

Létrehozva: 2024.08.16.

Meglehetősen kicsinyes módját választotta a bosszúnak.

Az eljegyzés egy kimondhatatlanul boldog pillanat a legtöbb pár életében, amit már csak az esküvő tud felülmúlni. Sajnos, a menyegzőre már nem mindig kerül sor: számtalan olyan dolog történhet, ami miatt a felek azt érzik, jobb, ha inkább lezárják a kapcsolatukat, még a boldogító igen kimondása előtt. Ez történt Wanessa Mourával is: a brazil modell két évig járt jegyben a párjával, mígnem úgy döntöttek, hogy szakítanak.

törött szív, szerelem, szakítás
Kicsinyes bosszút állt egy nő, a szakítást követően / Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A kapcsolat lezárását követően azonban újabb probléma lépett fel: az immár ex-vőlegény ugyanis szerette volna visszakapni az eljegyzési gyűrűt, amit korábban a lánynak adott, ezért egy üzenetben visszakérte, ám a modell ezt meglehetősen érzéketlennek találta. Így ahelyett, hogy teljesítette volna a férfi kívánságát, úgy döntött, bosszút áll. Mivel hordani sem lett volna képes többé az ékszert, arra jutott, inkább átalakíttatja: méghozzá aranyozott WC-papírrá.

- Ránéztem a gyűrűre, és csak a csalódottságra és szomorúságra emlékeztem. Elhatároztam, hogy továbblépek, és úgy döntöttem, nem akarom tovább cipelni a sikertelen kapcsolat szimbólumát. Ekkor jutott eszembe, hogy beolvasztom a gyűrűt, és létrehozok valami újat, valamit, ami megnevetett ebben az helyzetben. 

Nem voltam hajlandó visszaadni, és úgy döntöttem, más módon állok bosszút. És őszintén, mi lehetne ironikusabb, mint az aranyozott WC-papír?

- indokolta meg döntését Wanessa, akinek húzásán az ötvös és egykori vőlegénye is mélységesen ledöbbent - utóbbi a modell állítása szerint szóhoz sem jutott, amikor tudomást szerzett róla - írja a Daily Star.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek