Vége

Nincs mese: ez a világ legkegyetlenebb szakítás utáni bosszúja

K.B.

Létrehozva: 2024.08.06.

A hűtlen férfi nehezen viselte el, hogy kidobták.

Mindenki legalább egyszer az életében randizott már olyan valakivel, akit egyszerűen nem tudott magáról levakarni akkor sem, ha kerek perec megmondta neki, hogy nem szeretne a jövőben tőle semmit. Ilyen helyzetbe került egy háromgyermekes ausztrál édesanya, Jessica Sewell is, aki néhány hónapig alkotott egy párt egy megszállott férfivel, akivel végül azért szakított, mert rájött, hogy más nők felé kacsingat a párja a közösségi médiában. A gyors és végleges szakítást azonban nem fogadta el a férfi, és kegyetlen bosszút eszelt ki.

Ha felismerik a párok, miből áll a szerelem képlete, megmenthető a kapcsolatuk /
Csúnya következményei lettek a szakításnak  (Képünk illusztráció)  Fotó: Roman Samborskyi /  Shutterstock 

A queenslandi anyuka ugyanis néhány nappal a szakításuk után arra lett figyelmes, hogy naponta több tucatszor megszólalt a telefonja, csak hogy aztán ismeretlenek morogjanak a vonal túlvégén. Nem értette, hogy miért történik ez vele, de nagyon kellemetlenné vált, hogy az éjszaka közepén és napközben többször is medvemorgásokkal zaklatták őt idegenek. A mobilja csörgésétől már a kisgyermekei sem tudtak aludni.

Végül megtudta, hogy az exe teleplakátolta a várost a telefonszámával, és kirakta egy Star Wars-rajongó Facebook-csoportba is, azzal a kísérőszöveggel, hogy 51 fontot ad annak, aki felhívja ezt a számot, és a leghitelesebben utánozza benne Csubakka hangját az ikonikus filmekből. 

Bár kezdetben még viccesnek gondolta a nő a bosszú e formáját, végül már annyira zavaróvá vált a dolog, hogy értesítette a rendőrséget az esetről. Az ex-párja ráadásul egy alkalommal már személyesen is zaklatni kezdte őt, beparkolt mögé a kocsijával, hogy ne tudjon munkába indulni. A férfi ellen végül intézkedett a rendőrség, így azóta szerencsére nem hallott róla többé Jessica – számolt be a bizarr bosszúról a DailyStar.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek