Durva

Elszabadult a pokol a Balaton-parton: túlment egy határon, amit az ott dolgozók tettek

B.

Létrehozva: 2024.09.13.

Módosítva: 2024.09.13.

Bulizó fiatalokra támadó biztonsági őrök ellen emeltek vádat Somogyban.

Indokolatlanul támadt fiatalokra két biztonsági őr egy Balaton-parti szórakozóhelyen az ügyészség szerint, vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken, közleményben az MTI-t.

Azt írták: a két sértett egyike erősen gesztikulálva nehezményezte, hogy tánc közben valaki véletlenül meglökte, és a barátja, hogy megelőzze az újabb konfliktust, jobbnak látta, ha mindketten távoznak a diszkóból.

A kijárat felé vezető úton azonban a biztonsági őrök közbeléptek.

A meglökése miatt korábban méltatlankodó férfit az egyik őr a karjánál fogva kivezette a szórakozóhelyről, és bár semmilyen ellenállást nem tanúsított, nagy erővel többször arcon ütötte őt.

Közben a társa halántékon ütötte a szórakozóhelyről távozni akaró másik férfit, aki emiatt az egyensúlyát vesztve lefejelte a tetőszerkezetet tartó korlátot, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Fonyódi Járási Ügyészség a bíróságra benyújtott vádiratában garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt pénzbüntetés kiszabását indítványozta a biztonsági őrökkel szemben.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek