Jövő

Hihetetlen: a neves tudós már ekkor tudta, mikor jön el a világvége

KL

Létrehozva: 2024.09.29.

Az emberek attól tartanak, hogy a szakembernek igaza lehet.

Isaac Newton, a valaha élt egyik legnagyobb elme, úgy vélte, hogy a világ, ahogy mi ismerjük, végül véget ér, és az emberek most attól rettegnek, hogy igaza lehet.

III. világháború, atomcsapás, atombomba, atomrobbanás, világvége, Shutterstock illusztráció
Isaac Newton szerint ekkor jön el a világvége Fotó: Shutterstock

A híres tudós, Sir Isaac Newton egyszer azt jósolta, hogy a világ 36 év múlva véget ér. A jövendölése azóta is sokakat nyugtalanít. Az apokalipszisről számtalan jóslat született, a Kr. u. I. században élt Szent Jánostól kezdve, egészen a TikTokra tartalmat készítő névtelen „időutazókig”.

Ha azonban egy ilyen jóslat a modern tudomány atyjától származik, akkor azt lehet, hogy érdemes alaposabban fontolóra venni. Newton, aki úttörő felfedezéseket tett a fizika és a matematika területén, elmélete szerint az általunk ismert világ 2060-ban megszűnik létezni.

Amikor 1704-ben megírta részletes számításait, ez az időpont még nagyon távolinak tűnt. Ma azonban már csak 36 év választ el tőle minket, ami azt jelenti, hogy sokan közülünk még mindig itt lehetnek, amikor ez bekövetkezik. A legújabb felmérések szerint körülbelül minden hetedik ember úgy véli, hogy még életében szemtanúja lesz a világvégének.

Newton a Biblia és más vallási szövegek aprólékos tanulmányozásával jutott el a világvége konkrét időpontjához, és azt jósolta, hogy a jelenlegi világot a Földön egy szó szerinti „mennyország” fogja felváltani. Úgy vélte, hogy Krisztus a 21. század közepén tér vissza, és egy évezredig fog uralkodni, amely alatt a zsidó nép „virágzó és örökké tartó királyságot” hoz létre Izraelben.

Stephen D Snobelen Newton-szakértő elárulta, bár a kutatók már jó ideje ismerik Newton jóslatát, ám a nagyközönség számára csak nemrég vált ismertté.

Sokakat sokkolt a felfedezés, hogy Newton szenvedélyesen hívő ember volt, aki komolyan vette a bibliai próféciákat

- idézi Stephen D Snobelen szavait a Daily Star.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek