Segítség

„Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna vele“ – Magyar nyugdíjasok által kifejlesztett titkos kód mentett életet Borsodban

IF

Létrehozva: 2024.09.03.

Két idős vidéki asszony egy titkos jelrendszert találtak ki, hogy ezzel segítség egymást. Arra ők sem számítottak, hogy ez egyszer egyikük életét fogja megmenteni.

Sokak számára ismerős az a helyzet, amikor a gyerekek és az unokák kirepülnek a fészekből, mert tanulni, dolgozni mennek a nagyvárosba, ráadásul a többségük haza sem jön többé. A szülők, nagyszülők azonban hozzászoktak a csendes, nyugodt vidéki élethez, amit már semmiért sem cserélnének el. Ám amikor egyedül maradnak, fennáll a veszélye annak, hogy baj érheti őket, miközben egyedül vannak. Pontosan ez történt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kis községben, Dobódélen is, ahol két idős szomszéd egy saját titkos jelrendszert alakított ki egymás között, hogy oda tudjanak figyelni egymásra.

A,Rustic,Window,With,Cute,White,Lacy,Drapes,And,Green
Ehhez hasonló zsalugáter mentett életet Borsodban  Fotó: Julia Faerber Summer 23 /  Shutterstock 

Máté egy közösségi oldalon számolt be arról, hogy hogyan mentette meg nagynénje életét a szembelévő házban élő szomszéd néni. Több éve már, hogy a két asszony egymással szemben él, Mátéra gyerekkorában is sokat vigyázott Erzsébet néni, aki szinte családtaggá nőtte ki magát az évek alatt.

Nálunk falun úgy működik, hogy a szomszédok egymást figyelik, hogy reggel nyitva van-e a zsalugáter, ami az ablak úgymond külső kis ajtaja. Én is így értesültem nagynéném rosszullétéről. Már délután két óra volt és a zsalugáter még mindig nem volt nyitva. 

– kezdte el mesélni a történetet Máté. Szerencsére Erzsébet néninek volt kapukulcsa, ezért rögtön átment és látta, hogy az ágy mellett a földön fekszik.

Erzsébet néni egyedül nem tudott segíteni rajta, de azonnal hívta a mentőket, majd engem is értesített, hogy siessek, mert baj van.

 Kiderült, hogy amikor az ágyból felkelt megszédült, elesett és beverte a fejét az ágy sarkába. Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna vele, ha senki nem veszi őt észre. 

– folytatta.

Máté nagynénje a történtek után pár napot még a kórházban töltött, majd újra hazatérhetett otthonába. Azóta is működik a jelrendszer a két szomszéd között és reménykednek abban, hogy ezzel a kis trükkel még sokszor segíthetnek egymásnak és megelőzhetik a tragédiát

Annyira megmelengeti a szívem, hogy vidéken még figyelnek egymásra az emberek! Sosem fogom tudni meghálálni Erzsébet néninek, amit a nagynénémért tett! Remélem Isten hosszú egészséget ad nekik és még hosszú éveken át vigyázhatnak egymásra! 

– zárta gondolatait a férfi.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek