A fizetés nem zavarja

Magyar Péter nemrég még fizetést kapott Lázár Jánostól

Létrehozva: 2024.09.01.

Akkor semmi sem zavarta, amikor 2 millió 490 ezret kaszált.

A Tisza Párt elnökének Lázár Jánost is csak akkor jutott eszébe ekézni, amikor már nem az ő minisztériumához tartozó állami cégek igazgatóságában ült.

 

Magyar Péter

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter éles kritikával illette Lázár János építési és közlekedési minisztert egy szombat délelőtti bejegyzésében, amelyben a MÁV állapotát és az elmúlt évek vasúti fejlesztéseinek hiányát ostorozta. 

Lázár János nem hagyta szó nélkül a kritikát, és válaszolt Magyar bejegyzésére. Üdvözölte őt a „magyar vasút valóságában”, majd ironikusan megjegyezte, hogy örül, hogy a politikusok harminc év után végre észrevették a vasút problémáit. Lázár pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, egyúttal meghívva Magyart egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről.

Magyart a milliós fizetése mellett még nem zavarták a közlekedési állapotok

Érdekes Magyar Péter közlekedési helyzetet illető kritikái kapcsán, hogy

az immár kormánykritikus politikus nem is olyan rég még a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába. Ráadásul ez már a cég azon időszaka volt, amikor a cég Lázár János építési és közlekedési miniszter alá tartozott. Azonban amikor még nem indult el a politikai pályán, Magyar a tárcavezetőt sem ekézte nyilvánosan.

Magyar egyébként már 2024-ben, politikusi karrierje elején bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ami igen érdekes, tekintve, hogy a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-én már nem volt igazgatósági tag.

De Magyar Péter dolgozott a szintén Lázár János minisztériumához tartozó Magyar Közút Zrt-nél is, ahol igazgatósági tag volt, és ahová még előbb, már 2022 augusztusában ült be. Ebben a pozíciójában havi 1,33 millió forintos fizetést kapott. Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – ugyancsak nem kritizálta nyilvánosan, ahogy Lázár Jánosba is csak most mart bele.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek