Gyász

"Már csak abban bízhatunk, hogy kiderül, miért ölték meg a fiunkat" - Megszólalt Till Tamás édesapja a temetési gyűjtésről

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.09.12.

Meghatódottan vették tudomásul a 24 éven át eltűntként keresett, aztán idén nyáron holtan előkerült bajai kisfiú szülei, hogy a városiak gyűjtést kezdeményeztek a gyermek temetésére. Till Tamás földi maradványait egy tanyán találták meg a rendőrök állampolgári bejelentés alapján.

Adakozásból temethetik el gyermeküket a 24 év után, holtan megtalált Till Tamás szülei. Mint arról a Bors is beszámolt, a 11 éves kisfiú 2000 gyermeknapján kerékpárral ment el otthonról lovagolni, aztán pedig soha többé nem tért haza. A biciklit a rendőrök hamar megtalálták egy tanya közelében, de az ingatlan akkori tulajdonosa azt mondta az egyenruhásoknak, semmi érdemit nem tud a gyermekről. Azóta kiderült, hogy W. József esztergályos nem mondott igazat, hiszen éppen ő volt az, aki két intézetben nevelkedő fiatalt megkért, hogy segítsenek a holttest elrejtésében. A feladatot csak egyikük vállalta, de őt már nem lehet az ügyről megkérdezni, mert időközben öngyilkos lett. Ugyancsak nem számoltathatják el a fejleményekről az idős mestert, mert ő is eldobta az életét. A rendőrség a csontok előkerülése után emberölés miatt indított eljárást.

Till Tamás 11 évesen tűnt el, az eltűnése és halála aktáit most, 2024-ben porolták le.
Till Tamás földi maradványai előkerültek  Fotó: Ujvári Sándor

A szülők, Till Mátyás és Katalin 24 éven keresztül reménykedtek abban, hogy eltűnt gyermekük egy nap becsenget hozzájuk, és részletesen elmagyarázza, miért nem jelentkezett ennyi ideig. Már tudják, hogy ez sosem fog megtörténni.

Senkinek nem kívánom azt, amin mi keresztül mentünk. Naponta imádkozom, és próbálok erős maradni 

– mondta a Borsnak a gyászoló édesanya, aki meghatódott, amikor megtudta, hogy egy helyi közalapítvány gyűjtést indított annak érdekében, hogy a kisfiút méltó módon eltemethessék.

- Fontos megjegyeznem, hogy a gyűjtést nem mi kezdeményeztük, de természetesen tudunk róla. A kezdeményezés egyértelműen igazolja, hogy vannak még jó emberek Baján, az országban, sőt, az egész világon is – tette hozzá az apa.

Till Tamást koporsóban fogják eltemetni

Az igazságügyi szakértők még nem végeztek a csontok vizsgálatával, ezért a szülőknek a hatóság még nem adta ki a földi maradványokat. 

A temetést csak ezután lehet megszervezni, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor.

Tamást rendes koporsóban kívánjuk majd nyugalomra helyezni. A búcsúztatón pedig úgy vesszük majd, mintha a gyermekünk most halt volna meg, 24 évig reménykedtünk, de már csak abban bízhatunk, hogy kiderül, miért ölték meg a fiunkat

 – fejezte be Mátyás.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek